Nagyvilág
BERLIN, GERMANY - JULY 29: People gather in front of Axel Springer publishing house to stage "I'm Ozil" demonstration to show their reactions to media companies for their racist discourse and support Turkish-German football player Mesut Ozil in Berlin, Germany on July 29, 2018 after Mesut Ozil quitted Germany National team over 'racism' and draws mixed reactions.
 Abdulhamid Hosbas / Anadolu Agency

Németország fordulóponthoz ért

Menyes Roland
Menyes Roland

2018. 08. 04. 16:00

A német társadalom jól teszi, ha elkezdi felfejteni, mi zajlik a török közösségben, mert a közvélemény-kutatási adatok arra utalnak, hogy az utóbbi időben valami igencsak félresiklott.

A német válogatottságot a rá záporozó kritikák hatására lemondó Mesut Özil ügye és távozását indokoló nyilatkozata nem várt hullámokat keltett. A török gyökerekkel rendelkező középpályást – aki 2009 óta a nemzeti tizenegy alapembere volt, és az elmúlt évtizedben a sikeres integráció szimbólumává vált – először egy, a világbajnokság előtt a török elnökkel készült kép miatt kezdték támadni, majd a válogatott kiábrándító oroszországi szereplése miatt is felelőssé tették. Özil a kritikák mögött alapvetően rasszista indítékokat sejt, és a migrációs háttérrel rendelkezőket általában sújtó kettős mérce alkalmazását panaszolja fel. Kritikusai a vádakat visszautasítva azt hangsúlyozzák, hogy a nemzeti érzelmek kifejezésének elfogadhatatlan módja egy Németországot és német értékrendet képviselő sportoló részéről, hogy az emberi jogokat folyamatosan megsértő, elnyomó rendszert építő Erdogannal parolázzon.

LONDON, UNITED KINGDOM - MAY 13: Turkish-German football player Mesut Ozil who plays for Arsenal (L) presents a jersey to Turkish President Recep Tayyip Erdogan before their meeting in London, United Kingdom on May 13, 2018.
 Kayhan Ozer / Anadolu Agency
Az Özil és Erdogan londoni találkozóján készült kép
Fotó: Kayhan Ozer / Anadolu Agency / AFP
FILED - 26 June 2016, France, Lille:  UEFA European Championships, Germany vs Slovakia at the Pierre Mauroy Stadium. Germany's Mesut Özil. 

(RESTRICTIONS APPLY: For editorial news reporting purposes only. Not used for commercial or marketing purposes without prior written approval of UEFA. Images must appear as still images and must not emulate match action video footage. Photographs published in online publications (whether via the Internet or otherwise) shall have an interval of at least 20 seconds between the posting.) Photo: Christian Charisius/dpa
A német társadalom tyúkszemére lépett Özil a válogatottság visszamondásával
Teljesen megosztja a német társadalmat és politikát a középpályás visszavonulása és rasszista vádja.

Az érvek és ellenérvek csatája eközben az aktuális ügyön jelentősen túlnőve egy széleskörű és igen heves társadalmi vitát gerjesztett a hétköznapi diszkriminációról, az integráció helyzetéről, arról, hogy ki és mi a német, és nem utolsósorban arról, ki dönti ezt el.

 Mi a következő igazságokat maguktól értetődőnek tartjuk

– kezdődik

nak talán legtöbbet idézet szakasza, ami után az alapító atyák felsorolják, milyen alapvető jogok illetnek meg minden állampolgárt. De mi köze van ennek a több mint kétszáz éves és több ezer kilométerrel távolabb született dokumentumnak az éppen dúló német integrációs vitához? Ha a történelmi kontextust nézzük, nem sok, ám ha mélyebbre nézünk, lényegi párhuzamokat találunk. Jefferson és társai ugyanis amikor „mi”-t említenek, az általuk képviselt nemzetre utalnak, melynek tagjait egyúttal a fenti mondattal határozzák meg.  Vagyis azt mondják, hogy közösségük tagja az lehet, aki az általunk vallott értékeket elfogadja.

Ők nem etnikai, hanem értékalapú társadalmat szándékoznak építeni – hangzik az üzenet.

American Declaration of Independence in Philadelphia,Pennsylvania,United States of America,USA
az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata
Fotó: Photononstop / AFP

Ebből fakadóan az Európában a romantika időszakában kiformálódott nemzetfogalomtól az amerikai igen korán jelentősen különbözni kezdett. A másként meghúzott keretek többek között lehetővé tették, hogy később a világ minden tájáról érkező bevándorlók könnyen beilleszkedjenek, és hamar sajátjuknak érezhessék választott új hazájukat.

Németország – mondanunk sem kell – igencsak más utat járt be. A huszadik század vége felé kialakult „multikulti” nem tervezett társadalmi fejlődés eredménye volt, hanem a második világháború után bekövezett német gazdasági csoda egyik következménye. A háborús emberveszteség pótlására Nyugat-Németország már az ötvenes években munkaerő-kölcsönzési megállapodásokat kötött több európai és észak-afrikai országgal. A hatvanas évektől már törökök is érkezhettek, akik az eredeti elképzelések szerint csak két évet maradhattak volna, hogy azután mások vegyék át a helyüket. A gyakorlat ellen azonban rövidesen tiltakozni kezdtek a német ipar képviselői, akik a már kiképzett munkásokat nem szívesen küldték vissza, csak azért, hogy újabb költségeket árán később majd másokat tanítsanak be. A politikai végül engedett: a vendégmunkások maradhattak. Arról azonban sok szó jó ideig nem esett, mi lesz majd azokkal, akik a hosszas tartózkodás után mégsem szándékoznak majd hazatérni, illetve azokkal, akik már ott születnek és nőnek fel.

Mivel a demográfiai trendek a későbbiekben sem tették lehetővé az „önellátást”, a bevándorlás állandó jelenséggé vált, amit az eltűnő határok még inkább megkönnyítettek, és ami méreteiből fakadóan elkezdte komolyan átformálni a német társadalom képét. Mára Németország lakosságának közel negyede migrációs háttérrel rendelkezik, felük, közel tízmillió fő német állampolgár. A számok magukért beszélnek: ilyen etnikai arányok mellett – melyek a jövőben minden bizonnyal a bevándorlók javára tolódnak majd el – a nemzethez tartozás meghatározásánál egyre kevéssé megfelelő, illetve helyes a származásra helyezni a hangsúlyt.

Aminek józan számítás szerint következnie kell, az egy amerikaihoz hasonló, értékalapú nemzetfogalom kialakítása, ami viszont tekintettel az eltérő történelmi hagyományokra és a megerősödő szélsőjobb képében megjelenő társadalmi ellenállásra egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak. 

Arra, hogy ma még mennyire elterjedt a tudatos, vagy akaratlan, de rutinszerűen gyakorolt rasszizmus a német társadalmon belül a Twitteren #MeTwo hashtag alatt Özil ügyének kapcsán indult kezdeményezés világít rá talán a legjobban. Itt főleg migrációs gyökerekkel rendelkező fiatalok osztják meg negatív tapasztalataikat, melyek a verbális sértésektől kezdve az iskolában, a munkában vagy lakásbérlésnél megélt hátrányos megkülönböztetésen át a kultúra világában észlelhető attitűdig terjednek. A történetek a diszkrimináció jelenlétén túl két dologra mutatnak rá. Egyrészt az azt elszenvedők kisebb „botlásokra”, viccekre is túlzott érzékenységgel és öntudatosan hajlamosak reagálni, másrészt még a társadalom a bevándorlást alapvetően üdvözlő tagjai is bizonytalanok abban, hogy egy, a történelmi tapasztalatokból okulva a politikai korrektségnek rendkívüli jelentőséget tulajdonító kultúrában hogyan is kellene úgy viselkedniük, hogy azt a másik ne érthesse félre. Egy, a Spiegelnek is nyilatkozó, Németországban születtet török fiatal például azt sérelmezte, hogy többször megdicsérték, mondván jól beszél németül, míg egy távol-keleti lány az panaszolta fel, hogy dél-koreai és kínai kultúrát sokan a kutyaevés kérdésére egyszerűsítik. Kérdés, hogy az ilyen elszólások a másik oldalról valóban mélyen megbúvó rasszizmusra utalnak-e, vagy az emberi érintkezés természetes velejárónak tekinthetők egy átalakulóban lévő társadalomban.

Turkish guest workers come back home for a summer holiday Kapitan Andreevo, on July 16, 2018. More than 8 000 cars and near 32 000 guest workers crossed the border every 24 hours. Today they formed 8 kilometres queue at the Kapitan Andreevo border crossing point and its needed to wait for about 5-6 hours to reach the Turkey side. Every summer between July and August more than a million Turkish who are working in West Europe come back in their home places in Turkey for holidays, Kapitan Andreevo, Bulgaria on July 16, 2018 (Photo by Hristo Rusev/NurPhoto)
Török vendégmunkások és családjaik utaznak haza az ünnepekre Törökországba
Fotó: Hristo Rusev/NurPhoto / AFP

Van azonban két jelenség, amelyekre szintén a #MeTwo kampány hívta fel komolyan a figyelmet, és olyan mélyen beágyazottnak tűnnek, hogy nem kezelhetők egyszerű félreértésből fakadónak.

Az egyik a kettős mérce alkalmazása, a másik pedig a származásra való utalás olyan esetekben, amikor az illető valamilyen hibát, esetleg bűncselekményt követ el. Mindkettőre tökéletes példa Özil ügye.

Míg a FIFA korrupciós botrányoktól hangos, és nyilvánvalóan nem demokratikus, az emberi jogokat sokszor semmibe vevő országoknak ítéli a világbajnokságok rendezési jogát, a FIFA elnöke pedig diktátorokkal jelenik meg mosolyogva a nyilvánosság előtt, és ezért még csak feddéstől se kell tartania, Özilre, aki nem tölt be  ilyen fontos tisztséget, egy Erdogannal közös fénykép és a válogatott borzalmas szereplése miatt – származására kimondva-kimondatlanul utalva – azonnal ráhúzzák a vizes lepedőt. Bármi is legyen az ügy későbbi kifutása, nyilvánvaló, hogy sem a német sajtó, sem a német politika, sem a Német Futballszövetség nem tudta jól kezelni az ellentmondásokat és eltévedni látszott az magasztos elvek és a nem oly magasztos gyakorlat között, sokszor a hallgatást – mint a vélt kisebb rosszat – választva. A média például, ukrajnai konfliktus ide vagy oda, nem igazán kérdőjelezte meg az orosz vb-rendezés helyességét, az ott megjelenő hírességeket vagy a Putyinnal kezet fogó vezetőket se támadták komolyabban. Özil fején találta a szöget, mikor nyilatkozatában arról írt, hogy Schröder, Merkel vagy Matthäus is találkozott, illetve üzletelt diktátorokkal, ezért mégse vonta késégbe senki német származásukat. Ráadásul, ami Németországot illeti, az Erdoganhoz fűződő viszony sem olyan egyértelmű. A német-török kapcsolatok ugyan régóta feszültségekkel terhesek, de a Törökországnak többek között a kurdok elleni atrocitásoknál használt fegyvereket szállító német ipart például eddig nem érte komoly kritika. Kérdéses, hogy mindezek figyelembe vételével mennyire felróható Özilnek az inkriminált fotó.

Ő maga arra utal, hogy számára nem a török elnök ellentmondásos személye számított, hanem az, hogy annak az országnak a vezetőjével lehet, ahonnan származik. A találkozó ezért a nemzeti büszkeség kifejezése volt és nem politikai aktus. Mindazonáltal épp ez az a nézőpont, ami végső soron a legnagyobb feszültséget gerjeszti, mind a többségi német társadalmon, mind a török kisebbségen belül. Előbbi tagjai elvárnák, hogy a nemzeti tizenegy tagja hazáját képviselve ne ápoljon szoros kapcsolatot olyan vezetőkkel, akik a német értékrenddel, illetve érdekekkel élesen szembemenő politikát folytatatnak. Szerintük Erdogan többek között német újságírók bebörtönzésével, illetve a török választások idején Németországon belül is folytatott (hecc)kampánnyal kiírta magát a vállalható külföldi politikusok köréből.  Ennek megfelelően a társadalom kétharmada az Özil elleni kritikákat nem tartja rasszistának, azok okát sokkal inkább a sportoló viselkedésében látja. Különösen arra tekintettel, hogy Özil mindezidáig adós maradt a bocsánatkéréssel.

Arsenal's Mesut Ozil smiles on the bench during the International Champions Cup match between Arsenal and Atletico Madrid in Singapore, Thursday, July 26, 2018.
Fotó: EyePress News / AFP

Ami a jelenleg három millió főt számláló török közösséget illeti (felük német állampolgár), Özil viselkedése itt sem aratott osztatlan lelkesedést, már csak azért sem, mert körükben a török elnök támogatói és ellenfelei élesen szemben állnak egymással. A júniusi elnökválasztáson kétharmaduk Erdogan mellett tette le a voksát, de az urnáknál csak a szavazati joggal rendelkezők fele jelent meg. A demokráciában hívők számára a távolmaradók nagy száma örömteli fejlemény, de a támogatók magas aránya sem jelenti feltétlenül, hogy ők mindannyian egy autoriter rendszert szeretnének. Szavazatukkal sokan csak identitásukat akarhatták kifejezésre juttatni egy olyan környezetben, ahol – gondoljunk csak az AfD felemelkedésére – egyre kisebbnek látszik a mássággal szembeni tolerancia. Ők lehetnek azok, akik példáján keresztül Özil álláspontja is könnyebben érthetőbbé válik. A német társadalom mindenesetre jól teszi, ha a jelenlegi helyzetet ómenként kezeli és elkezdi felfejteni, mi zajlik a török közösségben, mert a közvélemény-kutatási adatok arra utalnak, hogy az utóbbi időben valami igencsak félresiklott. Erodgan „toborzása” és a diszkriminációs tapasztalatok miatt a Németországban élő török származásúak hatvan százaléka ugyanis erősen Törökországhoz tartozónak érzi magát, kétharmaduk pedig egyenesen úgy gondolja, érdekeiket a török kormány és a migrációs szervezetek sokkal jobban képviselik, mint a német kormány.

Az mindenesetre jó hír, hogy sok év politikai agyonhallgatása után végre nyílt vita bontakozott ki a hátrányos megkülönböztetés elterjedtségéről és az integráció lényegéről. Ma már nem becsületgyilkosságokról és hasonló kegyetlen tettekről esik szó, mint akár húsz évvel ezelőtt, amikor a többségi német társadalom állt az egyik oldalon, a jogszabályok helyett az „ősi törvényeket” előtérbe helyező bevándorlók pedig a másikon, hanem arról, mit jelent egy közösséghez tartozni, illetve arról, mi az erkölcsileg helyes és mi a helytelen, ha az ember kettős identitással rendelkezik (innen a #MeTwo kampány nevében szereplő kettes szám).

Az új generáció már nemcsak azonos bánásmódot követel, hanem azt is, hogy a társadalom aktív alakítója, értékeinek formálója lehessen.

A multikulti az ő szempontjukból tehát ma már nem arról szól, hogy az írt és íratlan szabályok betartásával úgy élhetnek, ahogy nekik tetszik, hanem arról, hogy a németségnek mint fogalomnak a tartalmára befolyással lehessenek.

Aladin El-Mafaalani, Németország vezető integrációkutatója szerint, aki maga is szír családból származik, ezzel egyfajta fordulópont érkezett el, mert ilyen kérdéseket csak egy olyan bevándorlásra épülő társadalom vitathat meg, ahol az integráció sikeres volt. A bevándorlók első generációja ugyanis inkább hallgat és elviseli a sértéseket, hogy meg tudja vetni a lábát. Ezzel szemben minél jobban integrált valaki, annál mélyebben éli meg a vélt vagy valós rasszizmust, és annál többet akar, például eldönteni, mikor melyik identitása kerüljön előtérbe. Már nem hagyja, hogy megmondják neki, mit gondoljon, vagy tegyen – El-Mafaalani úgy véli, Özil ezért sem kérhetett bocsánatot az Erdogan-ügy miatt.

Kérdés persze, hogy a többségi német társadalom mennyire lesz képes megbékélni az említett folyamatokkal és törekvésekkel.

Egy 2014-es felmérésben még a megkérdezettek negyven százaléka úgy vélte, a régebben Németországban élőknek több beleszólást kellene kapniuk abba, hogyan mennek a dolgok, mint a később érkezetteknek.

Turkish guest workers in a park in Berlin, photographed in May 1980.
Török vendégmunkások egy berlini parkban a 80-as években
Fotó: Dpa/AFP

Ez a gondolat azonban, azon túl, hogy veszélyezteti a társadalmi békét, végső soron az alkotmányos renddel megy szembe, ráadásul egy olyan országban, ahol minden harmadik gyerek bevándorló családban nő fel egyszerűen nem működik. Általános nézet, hogy bevándorlásra a demográfiai és gazdasági okok miatt szükség van, az integráció pedig alapvető elvárás, de annak minden következményével a társadalom jó része már nyilvánvalóan nem akar együtt élni. Számukra az integráció még mindig a hagyományos német értékek elsajátítását jelenti és nem egy mindkét fél által alakított kulturális mix létrehozását. Nem véletlen tehát, hogy az AfD támogatottsága épp az utóbbi években szökött a magasba és mára a százötven éves múlttal rendelkező szociáldemokratákéval áll egy szinten.

Hogy a fent vázolt folyamatok milyen gyorsan és milyen nehézségek árán vezetnek egyfajta új társadalmi szerződés létrejöttéhez, ma még nehéz megjósolni.  A történelem mindazonáltal azt mutatja, hogy legyen szó a modern világot megalapozó technikai, gazdasági vagy társadalmi innovációról, azok majd mindegyike tőlünk nyugatra született.

A Közép-Európában sokak által vizionált (társadalmi) hanyatlás képe annyiban biztosan hamis, hogy az időről időre megerősödő krízisek a nyugat-európai fejlődés hajtóerejét jelentik, mivel folytonos megújulásra kényszerítenek.

Nincs okunk kételkedni abban, hogy ez ezúttal másként lenne. Ami pedig ott megvalósul, az idővel példaértékűnek számít a saját régiónkban is. Épp ezért érdemes figyelnünk arra, ami ma Németországban történik.

Kiemelt kép:  Abdulhamid Hosbas / Anadolu Agency / AFP

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Slovenia - Koper - Port - Slovenia 2016
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.