Nagyvilág

Izraeli kémszoftverrel próbálták megfigyelni az Amnesty munkatársát

Izraeli fejlesztésű kémszoftvert próbáltak telepíteni az Amnesty International egyik munkatársának telefonjára idén júniusban – írja az AP hírügynökségre hivatkozva a 444.hu. Az Amnesty International részletes jelentést publikált az esetről, amelyben leírták, hogy milyen fertőzött domaineket használhat az izraeli magáncég, illetve megrendelői a kémszoftver telepítésére.

A Pegasus nevű kémszoftvert 2016-os felfedezésekor az egyik legprofibb kémszoftverként jellemezték a szakmában. A szoftver az Iphone operációs rendszerének három sérülékenységét kihasználva jailbreakelte a megtámadott készüléket, lehetővé téve, hogy

a felhasználó tudtán kívül, távolról telepítsék a megfigyelőszoftvert, amivel rögzíthették a telefonon bonyolított hívásokat, olvashatták a szöveges üzeneteket, begyűjthették a felhasználó jelszavait, és még azt is nyomon követhették, hogy merre jár.

Az Apple az IOS 9.3.5-ös frissítésével elméletben javította ezeket a hibákat.

A szoftvert az NSO Group nevű izraeli magáncég fejlesztette ki, amit az izraeli hadsereg hírszerzőrészlegének három volt katonája alapított. A Pegasust álítólag csak  állami szereplőknek árulják a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni harchoz, de már több esetben kiderült, hogy megrendelőik másra is használják.

Az Amnesty vizsgálatából kiderült, hogy 600-nál több szervert használtak a Pegasus telepítésére. Köztük például ezt:

legyelvodas(.)com,

amit szinte biztosan magyar célszemélyekre szabhattak. A 2018-as  választási kampányban a kormánysajtó közölt olyan, titokban rögzített beszélgetéseket, melyekről időközben kiderült, hogy a Black Cube nevű izraeli magán-titkosszolgálat emberei készítették és vágták meg őket a megrendelő igényei szerint. A beszélgetések tartalmát Bayer Zsolt közölte a Magyar Időkben.

A domaint 2018. februárjában, a magyar civilekkel szembeni magán-titkosszolgálati akció idején regisztrálták Panamában.

Kiemelt kép: Jaap Arriens / NurPhoto 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik