Nagyvilág

Musk szuperkamionjára fáj a Waberer’s foga

Stratégiai innovációs együttműködésről tárgyaltak a Waberer’s vezetői az Egyesült Államokban. A vállalat képviselői a Tesla központjában az elektromos kamionok teszteléséről és európai bevezetésének lehetőségeiről, az Amazonnál a partneri kapcsolat mélyítéséről egyeztettek, valamint a DAF anyavállalatánál, a PACCAR cégcsoportnál is tárgyalásokat folytattak - közölte a cég szerdán.

A Waberer’s szívesen tesztelné, illetve nyitott akár a Tesla elektromos kamionjainak európai bevezetésére. Erről és a két vállalat közötti tárgyalások folytatásáról is egyeztettek a Tesla fremonti központjában a Waberer’s vezetői a múlt héten, akik Európából elsőként maguk is kipróbálták a hosszútávú fuvarozásra szánt nyergesvontatót, a Tesla Semit — írta  acég szerdai közleményében.

Az Amazon központjában Susan Pointer és Dave Bozeman alelnökökkel egy augusztusi európai tárgyalássorozat előkészítéséről és az európai szállítmányok célba juttatása kapcsán stratégiai együttműködésről egyeztetett a Waberer’s, beleértve az innovációs trendek hatékonyabb gyakorlati alkalmazását. A tárgyaláson az okos raktározásról, az önvezető és alternatív meghajtású gépjárművek használatáról, a digitalizációról, illetve az automatizált rendszerek előnyeiről is szó volt.

Az amerikai tárgyalássorozat részeként a Waberer’s képviselői a PACCAR cégcsoportnál is látogatást tettek, ahol a fejlesztés alatt álló elektromos és önvezető járművek tesztje, illetve bevezetése volt a téma. A PACCAR a DAF tehergépkocsik beszállítójaként a Waberer’s fontos partnere.

A Waberer’s elkötelezett a folyamatos innováció iránt, így minden lehetőséget megragad, amikor partnerei kutatás-fejlesztési és innovációs programjaiban részt vehet. Az elektromos és önvezető kamion fejlesztések jelentős mértékben csökkenthetik a közúti árufuvarozás környezeti hatásait, de a költségoldalon is igen kedvezőek lehetnek. Nagy lehetőséget látunk a logisztikai infrastruktúrát érintő fejlesztésekben is, amelyek digitális elemeit már most is hatékonyan alkalmazzuk a gyakorlatban

– mondta a látogatás kapcsán Lajkó Ferenc, a Waberer’s vezérigazgatója.

A Waberer’s irányítói Varga Mihály pénzügyminiszter vezetésével, üzleti delegáció résztvevőjeként látogattak el a három vállalat központjába.

Varga Mihály a Teslával tárgyalt
Szerinte az amerikai cégek jól érzik magukat Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik