Nagyvilág

Már találkozhattak családjaikkal a thai gyerekek

Kiderült, csak egy órát akartak a barlangban tölteni.

Csak egy órát tervezett a barlangban tölteni a fociedző és 12 tagú, tizenévesekből álló csapata a Tham Luang-barlangban, mielőtt a nagy esőtől hirtelen megemelkedő vízszint több mint két hétre foglyul ejtette őket.

Azt mondta a fiam, amint vége lett az edzésnek, elmentek játszani a barlangba, úgy gondolták, nagyjából egy órára.

Ez mondta Banpot Kornkam, a Vaddisznók nevű csapat 13 éves kapitányának apja.

A csapat tagjai június 23-án tűntek el, majd a  csodával határos július 2-án két brit búvár találta meg őket. Sok thaiföldi szerint a 25 éves edzőnek, Ekkapol Csantavongnak köszönhető, hogy a kilenc napot biztonságban vészelték át a 11 és 16 év közötti fiúk.

Csöndesen ültek, nem csináltak semmit, mert sötét volt. Amikor éhesek voltak, Ek edző zseblámpjával a mennyezet cseppköveire világított

– mesélte az apa, mit hallott kórházban lévő fiától.

Az edzőn múlt a fiúk élete

A mentésben résztvevő tengerészek szerint a fiúk a cseppkövekről lecsurgó vizet itták, így élték túl a kilenc napot. 

Miután kiszabadították a gyerekeket és edzőjüket, kórház és karantén várt rájuk, de már találkozhatnak családjukkal, egészségi
állapotuk javul, már fogadhatnak látogatókat.

Nem vagyunk hősök.

Ezt mondta a gyerekeket megtaláló két búvár egyike, John Volanthen a BBC-nek. Szerinte az érdem a nemzetközi csapaté, mindenekelőtt a thai tengerészeké.

Volanthen volt az első, akinek a hangját kilenc nap után meghallották a fiúk.

Hányan vagytok?

– hallható a kérdés a thai tengerészek által közzétett videón, amelyen látszik, amint a brit búvár lámpája végigpásztáz a csoporton.

Tizenhárman? Csodálatos!

– mondta Volanthen.

Ez a 12 gyerek alkotja a világ legbátrabb focicsapatát
Összeszedtük, mit lehet tudni a barlangból kiszabadított fiatal focistákról, ki mit üzenet szüleinek, illetve mire vágyik a filmbe illő megmenekülés után.

Kiemelt kép: MTI/EPA

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik