Nagyvilág

Mind a 12 fiút és az edzőt is kimentették a thaiföldi barlangból

Nemzetközi összefogással, több ezer önkéntessel mentették meg őket.

A The Guardian cikke szerint mint a 12 fiú és edzőjük is elhagyta a thaiföldi barlangot. A harmadik mentési hullámban négy gyereket hoztak a felszínre, kettőt a helyszínen látott el az orvosi csapat. A gyerekek állapotáról egyelőre nincs hír, a Reuters szemtanúja annyit látott, hogy hordágyon szállították őket.

A thai televízió szerint a harmadikként kihozott gyermek a csapat legkisebb tagja, 11 éves.

A thai miniszterelnök azt mondta, hogy a gyerekeknek szorongás elleni gyógyszereket adtak, hogy megnyugodjanak és ne essenek pánikba. Ez azért lényeges, mert korábban többen is azt feltételezték, hogy a fiúkat elaltatták és a búvárok az eszméletlen gyerekeket hozták a felszínre.

Kedden, helyi idő szerint 10 órakor 19 búvár kezdte meg a harmadik, a várakozások szerint utolsó mentőakciót a barlangrendszerben. Éjjel esett az eső és bár a helyzet egyelőre nem kritikus, a CNN-nek nyilatkozó egyik búvár szerint minden lépésüket meg kell gondolniuk.

A barlangrendszerben egy ifjúsági focicsapat 12 tagja és az edző rekedt benn június 23-án, mentésüket nemzetközi összefogással kezdték meg két napja. A kimentett gyerekeket a legközelebbi kórházba szállítják.

Legalább egy hétig kórházban maradnak a thaiföldi barlangból kimentett fiúk
Két fiút antibiotikummal kezelnek, mindegyik kimentett gyerek napszemüveget visel.

Kiemelt kép: Helikopterből mentőautóba helyezik át az egyik kimentett fiút a csiangraji katonai repülõtéren 2018. július 9-én. MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit

Cikkünket frissítjük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik