Nagyvilág

Nem lehetnek szüleikkel a barlangból kiszabadított gyerekek

Előbb meg akarnak győződni arról az orvosok, hogy nem kaptak el semmilyen fertőzést.

Bár már kijutottak a barlangból, egyelőre nem térhetnek vissza normális életükhöz annak a thaiföldi gyerekfoci-csapatnak a tagjai, akiket több mint két hét után mentettek ki. Hétfő délutánig nyolc gyereket hoztak ki, négy fiú és az edző maradt benn. A gyerekeket a szüleik sem ölelhetik, még csak nem is érinthetik meg őket, ugyanis meg kell előbb győződni arról, hogy nem kaptak el fertőzéseket – írja a Guardian.

A lap idézi a thai egészségügyi minisztérium egyik tisztviselőjét, aki a talajon és vízen keresztül terjedő leptospirózis és melioidózis baktériumfertőzést említette, illetve megszólaltatták Hugh Montgomeryt, a University College London professzorát, aki szerint fennáll a hisztoplazmózis, a tüdőt megtámadó gombás megbetegedés veszélye.

Az eredeti terv az volt, hogy a kiszabadított gyerekek az első pillanattól kezdve szüleikkel legyenek. Andrea Danese gyerekpszichológus szerint ez nagyon fontos lett volna, a föld alatt eltöltött hosszú idő miatt ugyanis fáradtak a fiúk, valószínűleg kissé zavarodottak is, amit a jetlag hatásához hasonlított, és lelkileg is megviseltek. A találkozásra azonban még várni kell, annak ellenére is, hogy a szóba került fertőzések emberről em berre nem terjednek.

A lap kitér arra, hogy egyelőre még azoknak a gyerekeknek a nevét sem hozzák nyilvánosságra, akiket kihoztak a barlangból. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a thai média hagyományosan nagyon óvatosan bánik a gyerekek személyazonosságával, másrészt attól is tartanak, hogy egyfolytában interjúkérelmekkel ostromolnák a fiúkat, ami újra és újra csak a megpróbáltatásaikra emlékeztetné őket. (Fotó: Europress – AFP PHOTO / TANG CHHIN Sothy)

Ezt érdemes tudni a thai gyerekeket csapdába ejtő barlangról
A Tham Luang-barlangot még napjainkra sem térképezték fel teljesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik