Nagyvilág

Öt embert lőttek le egy amerikai újság szerkesztőségében, korábban a lap írt a merénylő zaklatási ügyéről

Öt ember életét oltotta ki egy magányos merénylő helyi idő szerint csütörtök este az Amerikai Egyesült Államok Maryland államában található Annapolis egyik helyi újságjának szerkesztőségében. A fegyveres a Capital Gazette újság épületében nyitott tüzet az ott dolgozókra.

Az újság egyik riportere, Phil Davis arról írt a Twitteren, hogy a merénylő miután behatolt az épületbe, az üvegajtón keresztül több embert lőtt le a szerkesztőségben.

A megyei rendőrség tájékoztatása szerint az öt áldozat mind az újság alkalmazottja volt, köztük több újságíró is. Bill Krampf, rendőrfőnök-helyettes a CNN tudósítása szerint elmondta, a gyanúsítottat elfogták, aki fegyverrel és füstgránátokkal lépett az épületbe. Mint mondta, ez célzott támadás volt a Capital Gazette ellen. Krampf hozzátette, a rendőrségnek nincs tudomása arról, hogy a fegyveres ismert volna bárkit is, vagy csak az újság elleni támadást intézett. Szerinte a gyanúsított „valószínűleg” a közösségi médián keresztül kapcsolódott a laphoz.

Amit eddig tudni lehet:

  • A rendőrség közlése szerint az áldozatok közt van Wendi Winters, Rebecca Smith, John McNamara, Gerald Fischman és Rob Hiaasen. Köztük volt újságíró, szerkesztő és egyéb alkalmazott is.
  • A gyanúsítottról a rendőrség azt mondta, a 30-as évei végén járó fehér férfiról van szó, akit a helyszínen elfogtak.
  • A támadó egy fegyverrel és füstgránátokkal lépett az épületben, és rendőrség szerint szándékában állt kárt okozni.
  • A rendőrségi vizsgálat során a támadó kapcsolatait vizsgálják, továbbá, hogy esetleg tett-e közzé fenyegetést az újság közösségi oldalán.
  • Megszólalt az ügyben Donald Trump amerikai elnök, aki részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak és köszönetet mondott a helyszínre érkező hatóságoknak.
  • A Capital Gazette honlapja a támadás óta elérhetetlen, ám a munkatársak jelezték, folytatják a munkát.

Közben a Reuters azt is megírta, hogy az elkövető, Jarrod Ramos 2012-ben rágalmazásért beperelte az újságot, miután a Capital Gazette bírósági iratok alapján megírta, hogy a férfi miként zaklatott egy nőt. Mint írták, a férfi trágár e-mailekkel zaklatta a nőt, és azt üzente neki, hogy ölje meg magát. Ramost elítélték zaklatás miatt, ám amikor a Capital Gazette megírta a történetet, arra panaszkodott, hogy a lap nem korrekten mutatta be a dokumentumokat. Ezért perelni is próbált, de bíróság végül elutasította a keresetét.

A történtek hatására egyébként a rendőrség megerősítette a legnagyobb New York-i és Los Angeles-i szerkesztőségek védelmét. New Yorkban a terrorelhárítás fegyveresei őrzik a legnagyobb médiavállalatokat, a Los Angeles Times szerkesztőségénél is fokozták a rendőri jelenlétet.

Kiemelt kép: Bill Krampf rendőrfőnök-helyettes sajtótájékoztatót tart a támadás után, (fotó: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik