Nagyvilág

Trump: Észak-Korea még mindig „rendkívüli fenyegetést” jelent 

Maradnak a gazdasági szankciók.

Noha Donald Trump pár napja, a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel Szingapúrban tartott csúcstalálkozó után még azt mondta, hogy „Észak-Korea semmiféle nukleáris fenyegetést nem jelent”, a csütörtöki kormányülésen pedig arról beszélt, hogy Észak-Koreában megkezdődött az atomfegyver-mentesítés, pénteken elnöki rendelettel egy évre meghosszabbította az Észak-Koreára vonatkozó, 2008 óta tartó úgynevezett „országos vészhelyzetet”, egyúttal megújította a gazdasági szankciókat is.

Majd újságírók előtt arról beszélt, hogy Észak-Korea változatlanul „rendkívüli fenyegetést” jelent az Egyesült Államokra.

Az elnöki utasítás kimondja, hogy „a fegyverekhez felhasználható hasadóanyagok megléte és elterjedése” és a phenjani kormány politikája és cselekedetei „továbbra is szokatlan és különleges fenyegetést jelentenek az Egyesült Államok nemzetbiztonságára, külpolitikájára és nemzetgazdaságára”.

Kim Dzsong Un a szingapúri csúcstalálkozón ugyan ígéretet tett országa teljes és ellenőrizhető atomfegyver-mentesítésére, de ennek konkrét feltételeit és lépéseit Washington és Phenjan még nem dolgozta ki. Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója hamarosan Phenjanba látogat kidolgozni a részleteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik