Nagyvilág

Percenként négyezer dollár gyűlik össze a szétválasztott menekült családok segítésére

Hétfőn egy cikkben részletesen is beszámoltunk arról, hogy az USA bevándorlási politikája miatt olyan gyerekeket is elválasztanak a szüleiktől, akik már amerikai állampolgárnak születtek. Megrázó részletek jelentek meg arról, milyen körülmények között tartják azokat a gyerekeket a hatóságok az Amerikai Egyesült Államokban, akik illegálisan érkeztek az országba.

Kikerült egy hangfelvétel, amin az illegális bevándorlók síró gyerekei hallhatóak
Ők azok, akiket a határnál elválasztanak szüleiktől.

A CNN azt írja, hogy egy kaliforniai pár az elmúlt három nap alatt több mint 3 millió dollárt gyűjtött össze Facebookon, hogy segítsen egyesíteni az elválasztott szülőket és gyerekeket.

Charlotte és Dave Willner azután indította a kampányt, hogy láttak egy fotót, amin egy halálra rémült kétéves kislány néz a körülötte álló felnőttekre a határon.

Erről a képről van szó:

Fotó: John Moore/Getty Images/AFP

A kampány eredeti célja 1500 dollár elérése volt, ennek azonban már most is sokszorosa gyűlt össze.  Eddig több mint 90 ezren adakoztak.

Dave Willner nemrég Facebookon azt írta,

az elmúlt három órában percenként közel négyezer dollár érkezett.

Kiemelt kép: John Moore/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik