Pinokkió elbukott: alkotmányos és euróválság fenyeget Olaszországban

„Túl nagy, hogy elbukjon” – ez a mondat sokszor elhangzott a 2008-as amerikai pénzügyi válságban, film is született hasonló címmel. Azt jelentette, hogy egyes bankok annyi adósságot halmoztak fel, hogy bukásuk az egész pénzügyi rendszer összeomlásával fenyegetne.

E mondatot most Olaszország kapcsán a CNN ismétli meg. Olaszország politikai elitjének radikális – a tavaszi választásokon győztes – fele most ezzel a hatalommal, a felhalmozott kolosszális adósság adta hatalommal él vissza. „Kétezer milliárd eurós kérdés” – így minősítette az olasz helyzetet Guntram B. Wolff, a Bruegel intézet vezetője. Ennyi (ennél pár száz milliárd euróval még több is) az olasz államadósság ugyanis.

Annyi pénzzel tartozik Itália – többel egyébként, mint a nála erősebb gazdasággal rendelkező franciák vagy németek –, és Európa annyi más problémával küzd, hogy egyszerűen nem engedhető meg, hogy elbukjon. Az sem reális lehetőség, hogy az egyik legnagyobb adós bedöntse az európai pénzügyi rendszert és elbukjon az Európai Központi Bank (EKB) által keservesen fenntartott közös pénz, az euró. Az EKB (és így közvetve a német adófizetők) pedig már eddig így is sokmilliárd eurót pumpált az olasz gazdaságba azáltal, hogy szorgalmasan vásárolja az olaszok által kibocsátott államkötvényeket, és finanszírozza Rómát.

Hiába beszélnek tehát „gyarmatosításról” az olasz populisták, északról nézve csak annyit érnek el, hogy még kevésbé bíznak bennük. És gyanakodni kezdenek, hogy mindez nem azért történik-e, mert nem akarják a tartozásukat visszafizetni? Erre voltak bizonytalan jelek az elmúlt hetekben. Így a „római rebellió”, ahogy a nyugati sajtó nevezi az eseményeket, a bankárok szemében valószínűleg nem más, mint egyfajta alkupozíció kiépítése arra, hogy a következő olasz kormány pénzügyi könnyítéseket kapjon.

Ám a CNN most azt is felveti, hogy a demokrácia és az európártiság ütközik össze Rómában. Hasonlóan vélekedett a Bloomberg tévének nyilatkozó Guntram B. Wolff. A Bruegel-igazgató szerint veszélyes,

ha a mostani válság tovább eszkalálódik, és a szeptemberre várható újabb választáson nem az olasz pártok között kell választaniuk a szavazóknak, hanem az eurózóna mellett vagy ellene fognak voksolni.

A legutóbbi választáson a legtöbb szavazatot elérő és egyúttal a legradikálisabb változtatásokat követelő pártok – az 5 Csillag Mozgalom és a Matteo Salvini által vezetett Északi Liga – céltudatosan rohannak neki a „rendszernek”. Ám a pénzügyminiszteri posztra jelölt emberüket, Paolo Savonát a köztársasági elnök, Sergio Mattarella nem volt hajlandó kinevezni. Savona 81 éves korára elég sok nyilatkozatot tett ahhoz, hogy bármit bele lehessen magyarázni korábbi kijelentéseibe. Az euroszkeptikus populisták pénzügyminiszter-jelöltje volt már miniszter is, tehát nem lenne outsider, mégis megijedtek tőle a pénzpiacok, mert nyilatkozatai értelmezhetők úgyis, hogy számolt volna az eurózónából való kilépéssel. Elképzelhető, hogy Savonát a populisták valójában inkább egy alkufolyamatban használták volna fel arra, hogy nyomást gyakoroljanak Brüsszelre a várható viták során. Ám az eurózónából való kilépés éppen az a 2000 milliárd eurós kérdés, ami egész európai pénzügyi rendszert romba döntheti. Ezért volt veszélyes az össze-visszabeszélő matuzsálem kinevezése a legfontosabb miniszteri posztok egyikére. S ezért vétózta meg őt a köztársasági elnök.

Ám ha valaki látta hétfő este az 5 Csillag Mozgalmat vezető Luigi di Maio nyilatkozatát az olasz állami tévében, akkor meggyőződhetett róla: a 31 éves, az egyetemet félbehagyó, a félműveltség és

a „féltudás” magabiztosságával az olasz alkotmányos rendszert feszegető politikusnak semmi sem drága.

Di Maio előzőleg a köztársasági elnök elleni „impeachment” (felmentési eljárás) indítását vetette fel a BBC szerint. Az ellen a köztársasági elnök ellen akar eljárást az 5 Csillag vezetője, aki az alkotmánybíróság tagja volt, mielőtt államfő lett. És aki maga is az alkotmány szakértői közé tartozik. Guntram B. Wolff szerint azonban közben di Maio is visszakozni látszik, hiszen az impeachmenthez nincs meg a szükséges támogatottsága – de az intézményi válságot jól mutatja a kialakult helyzet.

Mattarella lépése után Salvini máris arról beszélt, hogy a lépés hátterében Németország állt, és azt hangsúlyozta:

Olaszország nem gyarmat.

Di Maio és a köztársasági elnöki hivatal pedig az olasz lapok szerint egymást hazudtolják meg: di Maio azt állítja, hogy az elnök nemcsak Savonát, hanem más jelöltjeiket is megvétózta a pénzügyminiszteri posztra, az államfő környezetéből viszont úgy tudni, csak Savona szerepelt a legfontosabb gazdasági tárca élére jelöltként. És az elnök szerint ő nem az új kormány megalakulását akadályozta meg, csupán egyetlen poszton kifogásolta az 5 Csillag és a Liga miniszteri listáját.

Így most Olaszországban intézményi válság fenyeget, amely egész Európára kihathat. Hónapokig tartó egyezkedés után ugyanis hiába találtak egy kompromisszumos jelöltet a választáson győztes pártok. Giuseppe Contéról, egy firenzei jogászprofesszorról van szó, akit miniszterelnöknek jelöltek. Conte életrajza hemzsegett a túlzásoktól, egy csomó híres egyetemet beleírt CV-jébe, mintha azokhoz bármi köze lett volna. A Pinokkióhoz hasonlítható jogász di Maio ügyvédje is volt, mégsem sikerült hatalomra kerülnie.

Pinokkióra emlékeztet az olasz miniszterelnök-jelölt

Giuseppe Conte életrajzának jó pár pontja nem stimmel.

Ennek oka csak részben Mattarella, ugyanis a populisták Savona megvétózása után az egész kormánylistát visszavonták, így Conte sem maradt tovább miniszterelnök-jelölt. Savona elutasítása miatt azonban máris demonstrációt hirdetett június másodikára az 5 Csillag Mozgalom, amihez csatlakozott a másik győztes párt vezére, Matteo Salvini is.

Miután Conte visszalépett, a köztársasági elnök Carlo Cottarellit kérte fel a kormányalakításra. Cottarelli költségvetési szigoráról ismert pénzügyi szakértő, aki az IMF tisztségviselőjeként korábban Magyarországgal is foglalkozott. Közösen írt bevezető tanulmányt a kötethez az IMF korábbi magyarországi megbízottjával, a Magyar Nemzeti Bank későbbi alelnökével, Szapáry Györggyel. Egy 1997-es budapesti szemináriumon elhangzott előadásokat szerkesztették egy kötetbe. Ebben a kelet-közép-európai országok infláció elleni küzdelméről esik szó – Olaszországnak most ezzel a problémával kivételesen nem kell megküzdenie, mert éppen az Európai Központi Bank intézkedéseinek köszönhetően nincs vészes drágulás az eurózónában.

Annyi bizonyos, hogy a szakértő miniszterelnök-jelölt felkérésével Mattarella a pénzügyi vitákról az alkotmányos problémák felé terelte az olasz közéletet. Így

a köztársasági elnök az eurót átmenetileg megmentette ugyan, de a szakértői kormány aligha kapja meg a parlamentben a támogatást, ezért mielőbb, valószínűleg szeptemberben új választást kell tartani.

Márpedig addig valószínűleg tovább erősödik a Liga, Salvini vezetésével (a közvélemény-kutatások szerint már most ez a helyzet), és még inkább radikalizálódhatnak a tavasszal győztes pártok.

Ráadásul Mattarella vétója valódi fegyvert adott a győztesek kezébe, hiszen bőszen mutogathatnak a köztársasági elnökre, a pénzpiacokra és Brüsszelre, mint olyan, nem a nép által vagy nem közvetlenül választott intézményekre, amelyek a demokratikus döntést korlátozzák. Ezt Salvini máris megtette, és igyekszik kihasználni minden lehetőséget saját népszerűsége további fokozására.

Mattarella személyében azonban kemény ellenfélre akadtak. Az egykori kereszténydemokrata politikus ugyanis egy olyan baloldali irányzatot képviselt Szicíliából indulva, amely Aldo Moróhoz, az évtizedekkel ezelőtt meggyilkolt miniszterelnökhöz kapcsolódik, és a maffiaellenes harctól kezdve a demokratikus jogokig sok mindent magába foglal. Az államfő a politikai karrierre akkor szánta el magát, amikor a karjaiban halt meg a bátyja, akit a maffia gyilkolt meg.

Így Mattarella nem ijedt meg a tévében rendkívül hatásosan beszélő 31 éves di Maiótól. Megfigyelők emlékeztetnek rá: Olaszországban a köztársasági elnökök már korábban is vétóztak meg miniszteri kinevezéseket, de akkor a kormányt összeállító pártok hallgattak az államfőre. Most viszont a „rendszerellenesek” ezt az ügyet is a fennálló szisztéma elleni harcra használják fel.

A konfliktus újabb epizódja kedden várható, amikor Contarelli bemutatja kormánylistáját. Ezt a kormányalakítási kísérletet viszont előreláthatólag a parlament fogja elutasítani, hiszen Contarellit az az államfő kérte fel kormányalakításra, akit az 5 Csillag Mozgalom és a Liga is immár egyik fő ellenfelének tart.

Így Contarelli várhatóan nem kapja meg a felhatalmazást arra, hogy a jövő évi költségvetés elfogadásáig és a jövő év elejéig hivatalban maradjon, és előreláthatólag szeptemberben megismételt választást kell tartani. Közben pedig a pénzügyi helyzet változatlanul bizonytalan marad, sőt, sem a kormány, sem a parlament nem tud egyelőre így a válság érdemi, gazdasági részével foglalkozni. Olaszországban tehát a megosztott politikai elit – ez általában a legtöbb baj okozója – előtt nincs jó döntés. A halogatás pedig tovább súlyosbítja a helyzetet, ami az egész eurózónát várhatóan hónapokig bizonytalanságban fogja tartanai.

Kiemelt képünkön Giuseppe Conte hagyja el házát egy megbeszélésre menet Rómában. Fotó: Vincenzo Pinto / AFP