Nagyvilág

Vádat emeltek a veronai busztragédia ügyében

A magyar buszsofőr mellett öt olasz gyanúsítottja van a bűntetőpernek.

Vádat emelt az államügyész a veronai busztragédia ügyé­ben – írja a Magyar Idők. A per október elején kezdődik. A vádlottak között van a magyar sofőr, az A4-es sztráda két üzemeltető mérnöke, valamint az autópálya átadás előtti, 1993-as tesztelői közül három mérnök.
A vád tömegszerencsétlenség okozása.

Korábban M. Fekete György szakértői véleményben állapította meg: a tragédia legalább négy olyan hiányosságra vezethető vissza, amelyért az olasz sztráda biztonságikorlát-rendszere okolható. A vádemelés nagyban támaszkodik erre a magyar beadványra.

Veronai buszbaleset: hatra emelkedett a vádlottak száma
Ha bűnösnek találják őket, akár 18 év börtönt is kaphatnak.

M. Fekete György egyebek mellett elképesztő hiányosságként értékelte, hogy a korlátrendszer a hídpillérre támaszkodott, nem előtte haladt, a kigyulladt járművet egyenesen a pillérnek vezette, ezzel súlyosbítva a tragédiát.

A veronai államügyész szerint a hat vádlott felelőssége eltérő mértékű. Bűnösségük megállapítása esetén 18 évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak. A katasztrófában a helyszínen tizenheten, többségé­ben 14 és 18 év közötti diákok vesztették életüket, egy súlyos égési sérült a budapesti Honvédkórházban hunyt el.

„Magunkkal hordozzuk életünk végéig” – egy éve történt a veronai tragédia
Hozzátartozókkal beszélgettünk, akik elmesélték, hogyan tört darabokra az életük. Azt mondják, nem nyugszanak, amíg nem derül ki az igazság, meg nem nevezik a felelősöket.

Kiemelt fotó: MTI/EPA/Vigili Del Fuoco

Ajánlott videó

Olvasói sztorik