Nagyvilág

Az amerikai külügy államtitkárával tárgyalt Szijjártó

Az ukrán-magyar konfliktus is szóba került közöttük.

Vezető magyar kormánytisztviselőkkel és a civil társadalom képviselőivel találkozott szerdán Budapesten az amerikai Külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkára, Dr. Wess Mitchell – közölte az Egyesült Államok nagykövetsége.

Azt írják, a látogatás a közelmúlt magas szintű, amerikai és magyar tisztségviselők közti megbeszélés-sorozatának folytatása, tükrözi a mély és régóta fennálló kétoldalú kapcsolatokat. Mitchell „produktív tárgyalásokat” folytatott Szijjártó Péter külügyminiszterrel és Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel a két ország számos közös érdekéről, így a biztonsági együttműködés elmélyítéséről, az energiadiverzifikáció növeléséről, valamint az Ukrajnának, mint az orosz agresszió áldozatának nyújtott egységes NATO-támogatás fontosságáról.

Mitchell kijelentette a közlemény szerint, hogy az Egyesült Államok és Magyarország a NATO kötelékében szövetségesei egymásnak és mindketten elkötelezettek a demokratikus jogok és szabadságjogok közösen vallott értékei mellett.

Az államtitkár a magyar civil társadalom képviselőivel is találkozott, akik fontos szerepet játszanak Magyarország állampolgári életében és mélységesen szívükön viselik hazájuk jövőjét – áll a közleményben.

Szijjártó Péter a találkozó után úgy nyilatkozott, hogy „Magyarország nagyra becsüli az Egyesült Államok segítségét abban, hogy megoldódjon a kisebbségek jogait sértő jogszabályok elfogadása miatt Ukrajnával kialakult konfliktus”. A külügyminiszter elmondása szerint megerősítette Mitchell számára, hogy „Magyarország nem a balhéban érdekelt, hanem a konfliktus megoldásában”. Elhangzott az is, hogy szeretnék, ha a júliusi NATO-csúcsig megoldódna a vita, ennek érdekében Szijjártó kedden találkozni fog az ukrán külügyminiszterrel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik