Nagyvilág

Előzetesben a texasi iskolai lövöldözés gyanúsítottja

Előzetes letartóztatásban van a pénteki, texasi iskolai lövöldözés gyanúsítottja, aki a tettére egyelőre nem adott magyarázatot, de beismerte azt – közölték a hatóságok. Dimitrios Pagourtzis ügyvédje, Nicholas Poehl újságíróknak azt mondta: védence „olyan lelkiállapotban van, hogy nem sokat tud mondani”.

A fiú szülei vasárnap közleményben adtak hangot szomorúságuknak és döbbenetüknek, és közölték, hogy mindenben együttműködnek a hatóságokkal. Greg Abbott, texasi kormányzó még pénteken jelentette be, hogy a fiú az édesapja törvényesen vásárolt fegyverével követte el tettét. A kormányzó vasárnap újságíróknak elmondta, hogy Pagourtzis közösségi portálokon közzétett bejegyzéseiből kiderült, a diák öngyilkosságot akart elkövetni, de nem volt hozzá bátorsága.

A Houston közelében lévő Santa Fében, ahol a lövöldözés történt, vasárnap a templomokban istentiszteleteken emlékeztek meg az áldozatokról, és a város sok üzletének kirakatában „veled vagyunk” és „Santa Fé, légy erős!“ feliratokat helyeztek el.

A Santa Fé középiskolájában pénteken reggel elkövetett ámokfutásban nyolc diák és két tanár vesztette életét, a lövöldözésnek 13 sebesültje van.

Europress/Scott Olson/Getty Images/AFP

Az újabb tragédia nyomán az Egyesült Államokban ismét feléledt az országos vita a fegyverhasználatról, illetve annak esetleges szigorításáról. A vasárnapi szokásos televíziós politikai vitaműsorokat is ez a téma uralta. Bernie Sanders, független vermonti szenátor az NBC Találkozz a sajtóval című műsorában az Országos Fegyver Szövetséget (NRA) okolta a történtekért, és a kongresszus politikusait hibáztatta, hogy még mindig nem hoztak törvényi szabályozást a fegyverhasználat szigorításáról.

Mark Warner, virginiai demokrata párti szenátor szerint van mód a szigorításra anélkül, hogy változtatnának az amerikai alkotmány második kiegészítésén, amely valamennyi amerikai állampolgár számára biztosítja a szabad fegyvervásárlást és -használatot. A CNN hírtelevíziónak adott interjújában a szenátor leszögezte, hogy az elmúlt tíz évben a helyzet „egyre rosszabbodott”.

Dan Patrick, Virginia republikánus kormányzó-helyettese úgy vélte: a fegyverekkel elkövetett erőszak „nem a szabad fegyverhasználattól függ, hanem tőlünk”. A politikus az ABC televízióban azt hangoztatta, hogy mindenki, akinek otthon fegyvere van, felelős a saját fegyverarzenáljáért. A CNN hírtelevízióban pedig kiállt a tanárok és az iskolai személyzet felfegyverzése mellett, bár hozzátette, hogy „ez a vita még nem zárult le”.

Oliver North, az NRA új elnöke a Fox televízióban leszögezte: a szervezet álláspontja szerint nem a fegyverviselés jogának korlátozása a megoldás, hanem a szigorúbb biztonsági intézkedések bevezetése az oktatási intézményekben.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/OFF/SOCIAL NETWORKS/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik