Nagyvilág

Trump elérte, a kínzónő CIA-igazgató lett

Az amerikai szenátus jóváhagyta Gina Haspel kinevezését.

54:45 arányban kapott bizalmat a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) új igazgatója, miután hat demokrata szenátor is átszavazott.  Gina Haspel lesz a CIA első női igazgatója, miután több mint három évtizedet lehúzott a hírszerzésnél.

A 61 éves Haspelt jelölése óta sok bírálat érte, mert részt vett a terrorizmussal gyanúsítottak kínzásos kihallgatásában, Thaiföldön ő irányított egy titkos amerikai börtönt, ahol ilyen módszerekkel,  például vízbefojtás szimulálásával próbálták kicsikarni a vallomást.

CIA(430x286).jpg (Array)
Trump jelöltjét bírálják a nyugdíjas tábornokok
Nem akarnak olyan CIA-főnököt, aki 15 éve még embereket kínoztatott.

A bírálatok, viták miatt Haspel a szenátus bizottsági meghallgatása előtt felajánlotta visszalépését, de ezt Trump elnök nem fogadta el, a szenátus hírszerzési bizottságának elnöke pedig tudatta, hogy Haspelnél

alkalmasabb jelöltet az elnök nem is választhatott volna a CIA irányítására, és az ügynökség történetében ő a legfelkészültebb jelölt.

A hírszerzési bizottsági meghallgatáson már tudni lehetett, hogy Haspel bizalmat kap, mert két befolyásos demokrata szenátor, a Mark Warner és Heidi Heitkamp már akkor kiállt mellette.

Már nem tenne olyat, ami jogszerű, de erkölcstelen

Mark Warner például azért, mert úgy vélte,

képes lenne ellentmondani az elnöknek, ha törvényellenes vagy erkölcstelen dolgot rendelne el, például a kihallgatásokon kínzási módszerek alkalmazását.

Haspel egy nyilvánosságra került levélben elismerte a szenátornak, a vitatott kihallgatási módszereket a CIA-nak nem kellett volna alkalmaznia, igazgatóként a jövőben visszautasítaná az erkölcsi érzékével és etikai értékrendjével ellentétes módszereket.

Gina Haspel a külügyminiszterré kinevezett Mike Pompeót követi hírszerző ügynökség élén.  Az új CIA igazgató kinevezését Donald Trumpnak még alá kell írnia, ami azonban csak formaság, hiszen az elnök mindvégig kiállt jelöltje mellett.

Kalandokra vágyott

A CIA első igazgatónőjéről eddig jószerével szinte csak a szeptember 11-i terrortámadások után bevezetett kínzásos kihallgatásos módszerek miatt beszéltek, róla sem sokat tudni, arca is sokáig ismeretlen volt a nagyközönség előtt.

A CIA márciusban tett közzé róla egy elnagyolt életrajzot és néhány fotót. Ezekből derült ki, hogy támogatta Kalkuttai Szent Terézt, amikor Teréz anya az 1980-as években az Egyesült Államokban keresett támogatást a szegények megsegítéséhez.

Gina Haspel egy ötgyermekes családban született. Gyerekkorát több országban töltötte, mivel apja az amerikai légierőnél szolgált. Nagy-Britanniában érettségizett és Kentucky állam Louisville egyetemére járt. Újságírást és franciát, spanyolt tanult.

1985-ben lépett be a CIA-hez.

Kalandokra vágytam külföldön, ahol hasznosíthattam nyelvtudásomat is, s a CIA ezt lehetővé tette számomra.  

Mintha egy kémregényből jött

Szolgált Európában, Eurázsiában, Afrikában, de a fedőakciók titkossága miatt nem tudni, hol. Először Afrikában járt.

A beosztásom olyan volt, mintha egyenesen egy kémregényből léptem volna elő. Ennél jobbat elképzelni sem tudtam volna.

Megtanult oroszul, törökül, a ’90-es években Azerbajzsádban dolgozott. A 90-es évek végén kitüntették két feltételezett dzsihadista kézre kerítéséért. A titkos hadműveletről újságírók derítették ki, hogy akkor Tanzániában és Kenyában dolgozott.

Éppen 2001. szeptember 11-én – az Egyesült Államok elleni terrorakciók – vette át új beosztását, hozta létre az ügynökségen belül a terrorellenes központot. Fedett ügynök volt 2017-ig, amikor a CIA új igazgatójának, az időközben külügyminiszterré kinevezett Mike Pompeónak a helyettese lett. (mti)

 

(MTI, fotó: Europress / AFP / Getty Images / Chip Somodevilla)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik