Nagyvilág

A külügyminisztérium hívta meg a parlamentbe Zaid Naffát

Kedden írtuk meg, hogy az Orbán-kormány kedvenc jordán üzletembere, Zaid Naffa a karzatról nézte végig az országgyűlési képviselők eskütételét. A Népszava az Országgyűlés sajtóirodájától megtudta, hogy Naffa, aki egyben tiszteletbeli jordán konzul is, a diplomáciai testület tagjaként a Külgazdasági és Külügyminisztérium meghívására, Jordánia képviseletében vett részt az alakuló ülésen.

Orbán kedvenc arab üzletembere a karzatról nézte a parlament alakuló ülését
Zaid Naffa a nemzetbiztonsági kockázat miatt nem kapott magyar állampolgárságot.

A szerteágazó Naffa család budapesti feje tiszteletbeli konzuljaként épített ki szoros kapcsolatot fideszes politikusokkal. Testvére, Oszama Naffa a keleti nyitás zászlóshajójának tekintett Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. arab országokért felelős kereskedelmi igazgatója, majd Magyarország nagykövete lett az Egyesült Arab Emirátusokban, Tarik pedig Jordániában tiszteletbeli magyar konzul.

Zaid Naffa tavaly lett igazán híres, amikor kiderült az FBI által is körözött – de 2017 januárjában elhunyt – szaúdi üzletemberrel, Gaith Pharaonnal együtt kérelmet adott be a magyar hatóságokhoz, hogy megszerezze az állampolgárságot. A szaúdi milliárdos kérelmét Áder János köztársasági elnök utasította el, Zaid Naffaé pedig a Terrorelhárítási Központ átvilágításán akadt fenn a kockázatok miatt.

Zaid Naffa már az első Orbán-kormány idején is kérte a magyar állampolgárságot, de akkor is elbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon.

Kiemelt kép: Zaid Naffa a parlament alakuló ülésén 2018. május 8-án, 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik