Nagyvilág

Átállítják az órákat Észak-Koreában

Átállítják május 5-én az órákat Észak-Koreában, így Észak- és Dél-Koreában csaknem három év után ismét ugyanannyi lesz az idő – döntött hétfőn a phenjani parlament.

Északon 30 perccel állítják majd előre az órákat. A kommunista rezsim állami médiája szerint azért, hogy előmozdítsák a két ország közötti megbékélést és egységet.

Jun Jung Csan dél-koreai elnöki szóvivő tudatta, hogy meglepetésre maga Kim Dzsong Un észak-koreai vezető javasolta, hogy a két ország óráit hozzák ismét összhangba.

Miután mi tértünk el a hagyományos időzónától, mi is igazítjuk most vissza az óramutatókat. Ezt be is jelenthetik

– idézte Jun Kimet.

Észak-Korea hivatalosan a “japán gyarmati múlt maradékának levetkőzésével” indokolta 2015-ben, hogy az ország óráit 30 perccel visszaállították. A két Korea által addig használt időzónát ugyanis még akkor állapították meg, amikor a Koreai-félsziget Japán gyarmata volt 1945 előtt.

Mitől lett ennyire szívélyes Kim Dzsong Un?
Ajándékkal, szép szavakkal és nagy ígéretekkel érkezett Kim Dzsong Un a két korai vezető történelmi találkozójára, ahol az észak-korai diktátor nemcsak a két ország közötti békét, hanem a határok eltűnését is megjövendölte.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik