Nagyvilág

Kilenc hónap börtönt kapott az izraeli katona, aki lelőtt egy palesztin gyereket

Kilenc hónap börtönre ítéltek egy izraeli katonát egy tüntető palesztin tizenéves gondatlan lelövéséért. Gondatlanságból elkövetett emberölésért kell börtönbe mennie a vádalku alapján Ben Derinek, a katonai rendőrség egyik határőr katonájának, aki négy évvel ezelőtt egy tüntetésen éles lövedékkel halálosan megsebesítette Nadim Nuvarát.

Emellett Derinek 50 ezer sékeles (mintegy 3,5 millió forintos) kártérítést is fizetnie kell a megölt tizenhét éves palesztin fiatal családjának, mert a bíró szerint jogtalanul és a fegyverhasználati szabályokkal ellentétesen használt éles lőszert gumilövedék helyett a tüntetés oszlatásakor.

Deri Bitunia menekülttábornál lőtte le Nuvarát, azon a tüntetésen, amelyet Izrael kikiáltásának (a palesztinok elnevezése szerint nakbának, a katasztrófa napjának) évfordulóján tartottak 2014-ben. A bíróság eleinte szándékos emberölésért fogta perbe, de vádalku során gondatlanságra módosították a vádat, ugyanis kiderült, hogy összekeveredtek az éles és a gumilövedékek.

Az izraeli katonával szemben hozott ítélet előtt nem sokkal jelentették be az izraeli hatóságok, hogy a héten lerombolták Dzsenínben Ahmed Konba lakóházát, aki januárban agyonlőtte egy rabbit. A ház megsemmisítése ellen a helyi palesztinok erőszakosan tüntettek, kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták az izraeli egyenruhásokat, és lábon lőttek egy izraeli katonát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik