Donald Trump szokása szerint Twitter-bejegyzésben reagált Kim Dzsongun bejelentésére, a nukleáris kísérletek és rakétatesztek felfüggesztéséről.
Nagyszerű hír Észak-Koreának és a világnak
– fogalmazott mikroblog-bejegyzésében az elnök, majd utalva közelgő csúcstalálkozójukra az észak-koreai vezetővel hozzátette:
nagy előrelépés! Várom a csúcstalálkozónkat!
Trump szerdán a floridai Mar-a-Lago villában Abe Sindzó japán kormányfővel tartott sajtóértekezletén megerősítette, javában tartanak az előkészítő tárgyalások a várhatóan május végén, június elején tartandó csúcstalálkozóról.
Részletekről az elnök nem beszélt, de azt elmondta, hogy pillanatnyilag öt helyszín esélyes a megbeszélésekre. A várható csúcstalálkozóról egyeztetett a napokban az észak-koreai fővárosban, Phenjanban Mike Pompeo, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) jelenlegi vezetője is, akit Trump elnök a külügyminiszteri posztra jelölt.
(mti)Kiemelt fotó: Europress/AFP PHOTO/ POOL/Bullit Marquez