Nagyvilág

Csodálatos képeken örökítette meg a zarándoklat témáját az év fotósa

A World Photography Organisation a londoni díjátadó ünnepségen jelentette be a Sony World Photography Awards idei összesített győzteseinek névsorát.

A 25 000 dollár pénzdíjjal járó Év fotósa címet idén Alys Tomlinson brit fotóművésznek ítélték oda Ex-Voto képsorozatáért. A zsűri a pályamű értékelésekor kiemelte a pályázat művészi szépségét, kiváló technikai megvalósítását és a zarándoklat témájának érzékeny megjelenítését, amelyet a fotós egy magasabb hatalomnak tett áldozattal teli utazással illusztrált.

Tomlinsont a Professzionális verseny tíz kategóriagyőztese közül választották ki. A Professzionális kategóriák 2. és 3. helyezettjeit, valamint a Nyílt (legjobb önálló fotó), az Ifjúsági és a Diák Fókusz pályázat összesített győzteseinek neveit szintén a londoni díjátadón hozták nyilvánosságra.

A győztesek meghívást kaptak a londoni díjátadóra, ahol nyereményként megkapták a Sony legújabb digitális képalkotó eszközeit, nyertes képsorozatuk bekerül a fotópályázat hivatalos évkönyvébe, valamint munkájukat bemutatják a Sony World Photography Awards Kiállításán a londoni Somerset House-ban.

Az ünnepségen átadták a fotópályázat Életműdíját is, amelyet idén Candida Höfernek ítéltek oda.

A Sony World Photography Awards, amelyet a World Photography Organisation szervez évről évre, napjaink legsokoldalúbb fotóversenye. Az idén 11. alkalommal megrendezett fotópályázatra rekordmennyiségű, mintegy 320 000 fotós adta le nevezését több mint 200 országból. A világ minden tájáról érkező jelentkezők sokszínűségének köszönhetően változatos témák és az elmúlt évben fellelhető legkiválóbb kortárs fényképek kerülhettek a zsűri elé. A fotópályázat éves londoni kiállításán együtt láthatók a világ különböző részein élő, széles körben ismert és a feltörekvő tehetségek fotói is. A kiállításon a verseny győztesei mellett a shortlistes pályázók is lehetőséget kapnak arra, hogy nemzetközi színtéren mutassák be munkáikat.

Az év fotósa – Alys Tomlinson (Nagy-Britannia)

Az Ex-Voto képsorozat a Londonban fotósként dolgozó Tomlinson (43) munkájának eredménye. A győztes pályaműben Tomlinson formális portrékban, nagyméretű tájképi formátumban, valamint kisebb, részletgazdag csendéletben örökíti meg a francia Lourdes, az ír Ballyvourney és a lengyel Grabarka zarándokhelyen elhelyezett vallási jellegű fogadalmi ajándékokat (ex-voto).

Fotó: Alys Tomlinson / Sony World Photography Awards

A fotósorozat központi témája a környezet, a valahová való tartozás és az identitás. Tomlinson a közelmúltban szerzett mesterdiplomát (kiváló minősítéssel) az Utazás, idegenforgalom és a zarándoklat antropológiája szakon, és a fotóival már több díjat is nyert.

Az év fotósa a Nyílt kategóriában – Veselin Atanasov (Bulgária)

Atanasov Early Autumn (Őszelő) című pályaművét tíz kategóriagyőztes közül választották a világ legjobb önálló képének, amelyért 5000 dolláros pénzdíjat vehetett át. Az informatikusként dolgozó Atanasov autodidakta módon sajátította el a fényképészeti ismereteket, és 2014 óta fotózik. Az ősz beköszöntét bemutató nyertes kép a Közép Balkán Nemzeti Parkban készült.

Fotó: Veselin Atanasov / Sony World Photography Awards

A Professzionális verseny kategóriagyőztesei és döntős pályázói

A zsűri az alábbi fotósorozatokat választotta a világ legjobbjainak, amelyek egyaránt lényegre törően örökítik meg a világméretű kulturális és politikai eseményeket és a természet világát.

  • Építészet: Gianmaria Gava (Olaszország): Buildings
    2. hely: Edgar Martins (Portugália), 3. hely: Corentin Fohlen (Franciaország)
  • Kortárs kérdések: Fredrik Lerneryd (Svédország): Slum Ballet
    2. hely: Margaret Mitchell (Nagy-Britannia), 3. hely: Alfio Tommasini (Svájc)
  • Kreatív: Florian Ruiz (Franciaország): The White Contamination
    2. hely: Patricia Kühfuss (Németország), 3. hely: Eduardo Castaldo (Olaszország)
  • Aktuális ügyek és hírek: Mohd Samsul Mohd Said (Malajzia): Life Inside the Refugee Camp
    2. hely: Luis Henry Agudelo Cano (Kolumbia), 3. hely: Rasmus Flindt Pedersen (Dánia)
  • Felfedezés: Alys Tomlinson (Nagy-Britannia): Ex-Voto
    2. hely: Antonio Gibotta (Olaszország), 3. hely: Maria Petrenko (Ukrajna)
  • Tájkép: Luca Locatelli (Olaszország): White Gold
    2. hely: Rohan Reilly (Írország), 3. hely: Tomasz Padlo (Lengyelország)
  • Természet és vadvilág: Roselena Ramistella (Olaszország): Deep Land
    2. hely: Mitch Dobrowner (USA), 3. hely: Wiebke Haas (Németország)
  • Portré: Tom Oldham (Nagy-Britannia): The Last of The Crooners
    2. hely: Anush Babajanyan (Örményország), 3. hely: Andrew Quilty (Ausztrália)
  • Sport: Gárdi Balázs (Magyarország): Buzkashi
    2. hely: Behnam Sahvi (Irán), 3. hely: Matteo Armellini (Olaszország)
  • Csendélet: Edgar Martins (Portugália): Siloquies and Soliloquies on Death, Life and Other Interludes
    2. hely: Tristan Spinski (USA), 3. hely: Werner Anderson (Norvégia)

Az év fotósa az Ifjúsági kategóriában – Megan Johnson (USA) (16)

A 12–19 éves korosztály számára meghirdetett kategóriában a zsűri Johnson Still… című képét találta a legjobbnak. Megan a Connecticut állambeli otthonának közelében lévő sziklákon készített fekete-fehér képe a magányt mutatja be, amely a fotós mindennapjaiban állandóan jelen van.

Fotó: Megan Johnson / Sony World Photography Awards

Az év fotósa a Diák kategóriában – Samuel Bolduc (Kanada) (20)

Bolduc a The Burden (A teher) című képsorozatával érdemelte ki a világ legjobb diákfotósa díjat. A pályamű érzékletesen mutatja be milyen hatással van a felgyülemlett műanyag hulladék a környezetre, és rámutat a probléma megszüntetésének fontosságára. Bolduc a Quebec-i College de Matane képviseletében pályázott, és 30 000 euró értékű Sony fotófelszerelést nyert az intézet számára.

Fotó: Samuel Bolduc / Sony World Photography Awards

Életműdíj – Candida Höfer

Candida Höfer, a kortárs fényképészet világszinten egyik legkiválóbb képviselőjeként számon tartott német fotóművész precíz módszerével és technikájával vívott ki széleskörű elismerést. A hatalmas, üres belső terekről készített erőteljes képei múzeumi kiállítási tárgyként tekinthetők meg a világ számos részén. A Sony World Photography Awards a fotós szakmához való hozzájárulását ismeri el ezzel a díjjal.

A Sony World Photography Awards díj

A Sony World Photography Awards díj célja az, hogy teret biztosítson a fényképészeti kultúra folyamatos fejlődéséhez. Ennek érdekében az Életműdíj odaítélésével ismeri el a fényképészet jelentős fejlődését elősegítő munkát, miközben igyekszik megtalálni és támogatni a jövő tehetségeit is a Professzionális, a Nyílt, az Ifjúsági és a Diák Fókusz versenyben. A Sony elkötelezetten támogatja a fényképészetet a világ minden részén. Erre nem csak ez a díj a példa, hanem a Sony jelentős támogatási programja is, amelynek keretében a diákverseny győztesei 3500 dollárt, míg a hivatásos verseny nyertesei 7000 dollárt kapnak, amelyből személyes projekteket valósíthatnak meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik