Nagyvilág

Ausztrália is kiutasít két orosz diplomatát

24.hu
24.hu

2018. 03. 27. 07:13

Csatlakozva a nyugati országokhoz Ausztrália is bejelentette kedden, hogy a Szkripal-ügy miatt kiutasít két orosz diplomatát, akik feltehetően hírszerző tisztek. Malcom Turnbull ausztrál miniszterelnök bejelentette, hogy hét napjuk van az ország elhagyására.

Az Egyesült Királysággal és más szövetségesekkel és partnerekkel együtt Ausztrália is válaszlépéseket tesz a közelmúltban Salisburyben elkövetett idegméreg-támadásra

– áll Turnbull közleményében, amely szerint az ausztrál hatóságok két orosz diplomatáról derítették ki, hogy hírszerző tisztek, ezért a bécsi konvenciókkal összhangban a státuszukkal nem összeegyeztethető tevékenységük miatt kiutasítják őket. Turnbull szerint az idegméreg-támadás része az Oroszország által elkövetett átgondolatlan és szándékos cselekedetek sorozatának, amelyek a nemzetközi biztonságot egyre jobban fenyegető veszéllyé válnak.

Március 4-én Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija súlyos mérgezéses tünetekkel került az angliai Salisbury városának kórházába. A férfi korábban az orosz katonai hírszerzés ezredese volt, és tíz éven át dolgozott a brit külső hírszerzésnek. Brit álláspont szerint Szkripalt és lányát idegméreggel próbálták meggyilkolni, amiért Oroszország felelős. A moszkvai vezetés ezt visszautasította. Az ügy egyre inkább elmérgesedett, a vádak és viszontvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát. A nyugati országok határozottan felsorakoztak Nagy-Britannia mögött. Moszkva felajánlotta együttműködését az ügy kivizsgálásában, de kézzelfogható bizonyítékokat követel.

Hétfőn 16 EU-tagállam – köztük Magyarország –, valamint az Egyesült Államok, Kanada, Norvégia, Ukrajna, Albánia és Macedónia is bejelentette, hogy orosz diplomatákat utasít ki. Hírügynökségi összesítések szerint több mint száz orosz diplomatának kell elhagynia állomáshelyét. Egyedül az Egyesült Államok 60 orosz diplomatát utasít ki, és bezáratja Seattle-i orosz konzulátust. A kiutasított diplomaták között van az orosz ENSZ-misszió New York-i nagykövetségén dolgozó tizenkét, hírszerzéssel foglalkozó orosz diplomata is.

Members of the emergency services in green biohazard encapsulated suits afix the tent over the bench where a man and a woman were found on March 4 in critical condition at The Maltings shopping centre in Salisbury, southern England, on March 8, 2018 after the tent became detached. 
British detectives on March 8 scrambled to find the source of the nerve agent used in the "brazen and reckless" attempted murder of a Russian former double-agent and his daughter. Sergei Skripal, 66, who moved to Britain in a 2010 spy swap, is unconscious in a critical but stable condition in hospital along with his daughter Yulia after they collapsed on a bench outside a shopping centre on Sunday.
 / AFP PHOTO / Ben STANSALL

Moszkva határozott tiltakozását fejezte ki emiatt, és szimmetrikus ellenlépéseket helyezett kilátásba.

(MTI)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Plastic debris floating on the ocean surface, shot underwater.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.