Nagyvilág

Karácsony az Európai Parlamentben: Az EU-t érő legnagyobb kihívás az a fajta betegség, amit orbánizmusnak lehetne nevezni

Magyarország helye Európában van, egy megújuló és szociális Európai Unióban, amely minden magyar állampolgár számára a felemelkedés lehetőségét jelenti - hangsúlyozta Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje hétfőn Brüsszelben.

Karácsony Gergely az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában tartott sajtóértekezletén elmondta, kétnapos látogatásának egyik célja, hogy megvédje a magyar társadalmat a károkozástól, amelyet saját kormánya okozott neki Európában, hogy elmondja, április 8-án a magyar választópolgárok olyan kormányt juttathatnak hatalomra, amely nem ellopni, hanem felhasználni akarja az uniós pénzeket, és amely nem állítja azon hamis dilemma elé Magyarországot, hogy Brüsszel vagy Budapest.

Pontosan tudjuk, hogy mind a kettő mi vagyunk

– fogalmazott.

Hangsúlyozta, véleménye szerint

az EU-t érő egyik legnagyobb kihívás az a fajta betegség, amit leginkább orbánizmusnak lehetne nevezni, amely különböző, nemzeti érdekeknek álcázott részérdekek mentén megpróbálja a populizmus erejét felhasználva szétverni az európai egységet.

Mint mondta, a megoldást azonban nem a status quo megőrzése jelenti, az EU-nak tovább kell mennie azon az úton, ahol a gazdasági és politikai egységet társadalmi egység is követi.

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje arról is beszélt, tárgyalásain arról szeretné meggyőzni az uniós vezetőket, hogy ne azonosítsák az Orbán-kormány politikáját a magyar társadalom akaratával.

Orbán Viktornak semmilyen felhatalmazása nincs arra, hogy Magyarországot kivezesse az Európai Unióból vagy pedig szamárpadra ültesse az EU-n belül

– húzta alá, hozzátéve, nem szeretné elérni azt a helyzetet, hogy a magyar társadalmat büntessék a kormány demokráciarombolása, oroszbarátsága és korrupciója miatt.

Karácsony: Csak diktátorok fenyegetik az ellenzéket
Szerinte Orbán Viktor azt mondta: aki nincs velünk, az ellenünk van.

Kitért arra is, hogy egy esetleges kormányváltás után hathatós lépéseket fognak tenni a korrupció felszámolása és az elmúlt időszak csalássorozatainak feltárása érdekében, csatlakoznának például az Európai Ügyészséghez is.

Karácsony azon véleményének is hangot adott, hogy jobban és másra kellene felhasználni az uniós fejlesztési forrásokat, értelmetlen beruházások helyett ugyanis a legfontosabb a humántőke fejlesztése, az egészségügy, az oktatás, a vidék és a környezetvédelem talpra állítása lenne.

A politikust megkérdezték az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, Magyarországgal szembeni esetleges jövőbeli eljárásról. Azt felelte, el kell kerülni, hogy a lakosságot büntessék a kormány vitatott intézkedései miatt, azon kell dolgozni, hogy kormányváltás legyen, és ne legyen az EU-nak szüksége olyan szankciókra, amelyek adott esetben egyébként joggal merülnek fel a magyar kormány politikájával szemben.

Karácsony Gergely többek között az egészségügyért, az oktatásért és a regionális fejlesztésekért felelős uniós biztosokkal fog találkozni Brüsszelben.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A Fidesz hazahívta őt

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje azért utazgat külföldre, hogy megnyugtassa bevándorláspárti szövetségeseit: rá számíthatnak, ha a kötelező betelepítési kvóta végrehajtásáról van szó

– jelentette ki hétfőn újságírók előtt Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.

A kormánypárti politikus emlékeztetett Karácsony Gergely múlt heti, bécsi útjára, és arra hivatkozott, hogy hétfőn Brüsszelben tárgyal az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

Azért ment korábban Bécsbe, ma pedig azért van Brüsszelben, hogy biztosítsa a bevándorláspárti szövetségeseit arról: ha ők kerülnek kormányra, akkor végre fogják hajtani a kvótát és elkezdik a betelepítéseket

– jelentette ki.

Hollik István felszólította Karácsony Gergelyt, hogy fejezze be a magyar emberek akaratával szembeni tárgyalásokat, a magyar emberek ugyanis egyértelműek voltak a nemzeti konzultációban és a kvótaellenes népszavazáson is: nem akarnak bevándorlókat látni Magyarországon.

Felszólítjuk Karácsony Gergelyt, hogy fejezze be a magyar emberekkel szembeni tárgyalásait külföldön

– zárta szavait.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik