Nagyvilág

Az elrabolt japánok lehet a kulcs a japán-észak-koreai találkozóhoz

Abe Sindzó japán miniszterelnök találkozni akar Kim Dzsongunnal a pletykák szerint.

Folytatódik a téli olimpiával kezdődött politikai enyhülés a Koreai-félszigeten, miután Abe Sindzó japán kormányfő kijelentette, megfontolja egy észak-koreai-japán csúcstalálkozó ötletét – írja az Independent egy japán kormányzati forrásra hivatkozva. Abe szóvivője hivatalosan nem kommentálta az értesüléseket.

Trump és Kim Dzsongun bemutatja: az évszázad pálfordulása
Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy az amerikai elnök májusban találkozik az észak-koreai diktátorral. Mindkét fél köti az ebet a karóhoz, de még békeszerződés is lehet a vége.

A találkozó alkalom lehetne felhozni azoknak a japánoknak az ügyét, akiket évtizedekkel ezelőtt raboltak el észak-koreaiak, és sohasem térhettek haza, kémeknek képezték ki őket. Abe fontos szívügye a 13 elrabolt japáné, azt mondta korábban, addig nem nyugszik, amíg haza nem térnek. Phenjan eddig öt embernek engedte meg ezt.

(Kiemelt kép: AFP PHOTO / TORU YAMANAKA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik