Nagyvilág

Magyarországgal példálózott Marine Le Pen új szövetségese

Trump lemondatott főtanácsadója, Steve Bannon volt a francia Nemzeti Front közgyűlésének sztárvendége Lille-ben.

A meglepetésvendégként beharangozott Bannon arról beszélt, hogy egy nagy nemzetközi mozgalom tagjai, és „a történelem a mi oldalunkon áll”. A hallgatóságnak azt mondta: „Ti egy nagy nemzetközi mozgalom tagjai vagytok, amely nagyobb, mint Olaszország, nagyobb, mint Lengyelország és nagyobb, mint Magyarország” – miközben egy hatalmas amerikai zászló terült ki a pódium fölé.

A Nemzeti Front éves közgyűlésén Trump egykori szövetségese emlegette az amerikai elnököt is, amiért az azt mondta, elég volt a globalistákból, és a nemzetközi populizmust azzal bátorította, hogy hadd nevezzék őket rasszistáknak vagy idegengyűlölőknek, szerinte ezeket a jelzőket kitüntetésként kell viselni: „A hazátokért harcoltok, ők meg rasszistának neveznek. De elmúltak azok az idők, amikor ezek a sértések működnek. A hagyományos média a rendszer kutyája: mi egyre erősebbek vagyunk, ők pedig egyre gyengébbek” – mondta Bannon, akit óriási ováció fogadott, és a beszámolók szerint nagyobb attrakció volt a beszéde, mint a pártelnök Marine Le Pené.

Le Pen egyébként sincs könnyű helyzetben, miután tavaly a korábban győzelemre is esélyesnek vélt populista politikus sima vereséget szenvedett Emmanuel Macrontól a francia elnökválasztáson, ráadásul bírósági eljárás is folyik ellene, amiért a vád szerint uniós forrásokból, asszisztensi szerződésekkel álcázva fizette ki 2012 és 2017 között a franciaországi alkalmazottait, akik viszont nem végeztek munkát Brüsszelben. Marine Le Pen a pártot alapító apjával is háborúzik, és a túl radikálisnak tartott Jean-Marie Le Pent a szombati közgyűlés meg is fosztotta a tiszteletbeli elnöki tisztségétől. Megfigyelők szerint azonban pont a radikális Bannon szerepeltetése pont nem azt a megfontolt image-et sugározza, amit a párt szeretne mutatni magáról, írja a Guardian.

Fotó: AFP PHOTO / PHILIPPE HUGUEN

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik