Nagyvilág

Közvetítene Svédország az Egyesült Államok és Észak-Korea között

24.hu
24.hu

2018. 03. 10. 18:10

Svédország esetleges közvetítőként segítségét ajánlotta fel az Egyesült Államok és Észak-Korea között, a kommunista rezsim nukleáris programjáról  tervezett párbeszédhez.

Amennyiben bármi módon segítségükre tudunk lenni, úgy megtesszük ezt

– nyilatkozta Stefan Löfven svéd kormányfő luxemburgi látogatásán szombaton, akit a TT svéd hírügynökség idézett. Löfvenék megvárják, amíg ilyen irányú kérelem érkezik be hozzájuk.

A svéd miniszterelnök elmondta, országa az 1970-es évektől Phenjanban nagykövetséget tart fenn, amely az Egyesült Államok érdekeit is képviseli a kommunista államban. Szerinte fontolóra kell venni azt is, hogy a konfliktus főszereplői a két Korea mellett az Egyesült Államok valamint Kína.

Közös alapokat kell találniuk, hogy előrébb juthassanak

– idézte tovább Löfvent a TT.

A dél-koreai elnök, Mun Dzse In nemzetbiztonsági tanácsadója csütörtök este Washingtonban közölte, hogy Donald Trump amerikai elnök találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Csung Jui Jong szerint Phenjan kész feladni nukleáris programját, Kim Dzsong Un elkötelezett az atomfegyver-mentesítés mellett, és a jövőben tartózkodni fog a további nukleáris- és rakétakísérletektől.

(COMBO) This combination of pictures created on March 09, 2018 comprising of an undated picture released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on January 17, 2018 showing North Korean leader Kim Jong-Un visiting the newly-renovated Pyongyang Teachers' University in Pyongyang and US President Donald Trump applauding as he stands in front of the Warsaw Uprising Monument on Krasinski Square during the Three Seas Initiative Summit in Warsaw, Poland, July 6, 2017.

President Donald Trump has agreed to a historic first meeting with Kim Jong Un in a stunning development in America's high-stakes nuclear standoff with North Korea. Standing in front of the White House, South Korean National Security Advisor Chung Eui-yong announced the first ever meeting between a US president and a North Korean leader, which he said would take place by the end of May.

 / AFP PHOTO / KCNA VIA KNS AND AFP PHOTO / - AND SAUL LOEB / South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT   ---EDITORS NOTE--- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO/KCNA VIA KNS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
THIS PICTURE WAS MADE AVAILABLE BY A THIRD PARTY. AFP CAN NOT INDEPENDENTLY VERIFY THE AUTHENTICITY, LOCATION, DATE AND CONTENT OF THIS IMAGE. THIS PHOTO IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY AFP. 
 /
Trump és Kim Dzsongun bemutatja: az évszázad pálfordulása
Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy az amerikai elnök májusban találkozik az észak-koreai diktátorral. Mindkét fél köti az ebet a karóhoz, de még békeszerződés is lehet a vége.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

12 June 2018, Germany, Berlin: German Chancellor Angela Merkel (CDU) and German Interior Minister Horst Seehofer (CSU), greet each other at the start of a CDU / CSU parliamentary group meeting in the German Bundestag. Photo: Kay Nietfeld/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.