Nagyvilág

Megölt szlovák újságíró: Az elnök új választásokat javasol, de Fico visszautasította

A kormány mélyreható átalakítását vagy előrehozott választás kiírását javasolta Andrej Kiska szlovák államfő, mondván, hogy ez megoldás a Ján Kuciak tényfeltáró újságíró meggyilkolása miatt kialakult súlyos politikai válságra.

Az országban uralkodó feszült helyzetre a kormány széleskörű átalakítása vagy előrehozott választások kiírása a megoldás – jelentette ki vasárnap az elnöki palotában tartott sajtótájékoztatóján az államfő, aki szerint

sok demokratikus országban a választások kiírása lenne a legtermészetesebb megoldás.

A megválasztása óta Robert Fico politikai ellenlábasának számító államfő jelezte, tárgyalásokat akar kezdeni a szlovákiai politikai pártokkal arról, hogyan képzelik el az ország jövőjét.

A szlovák miniszterelnök viszont visszautasította az államfő felszólítását. Szerinte Andrej Kiska államfő megtagadta a demokratikus parlamenti választások eredményeit, amikor a kormány átalakítására és egy új kabinetről szóló bizalmi szavazásra tett javaslatot

A magyar politikára hajazó választban Robert Fico elmondta, hogy szerinte az államfő nyilatkozatát

egyértelműen nem Szlovákiában írtak,

és azzal Kiska csatlakozott azokhoz az ellenzéki pártokhoz, amelyek szerinte államcsíny szükségességéről beszélnek.

A meggyilkolt szlovák újságíró utolsó cikkének több szereplőjét is őrizetbe vették
Több évre visszamenőleg jelentős, mezőgazdasággal összefüggő üzleti érdekeltségeik vannak Szlovákiában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik