Nagyvilág

Egy vakmerő kínai tolvajnak sikerült ellopnia majdnem egy kilométernyi utat

A falusiak csak azt vették észre, hogy egy éjszaka alatt nyoma veszett a betonútnak.

Mindössze egy éjszakára volt szüksége egy kínai férfinak ahhoz, hogy ellopjon nyolcszáz méternyi utat Jiangsu tartomány egyik falujában – jelentette a helyi sajtó.  A falusiak január 24-én ébredtek arra, hogy az egyik útnak rejtélyes módon nyoma veszett.

A helyiek azonnal értesítették a rendőrséget, akik kiderítették, hogy nem egy előre be nem jelentett építkezés áll a háttérben, és nyomozni kezdtek. A rendőrök hamar megtalálták az út eltűnéséért felelős férfit, egy helyi lakost, aki beismerte, hogy ő lopta el az utat.

A Zhu vezetéknevű férfi a hatóságoknak elmondta: otthon unatkozott, és azon gondolkozott, hogyan kereshetne könnyen egy kis pénzt, amikor kipattant a fejéből az ötlet, hogy el kéne lopnia az utat. A férfi végül kibérelt pár teherautót, egy markológépet, majd mindössze egy éjszaka alatt felszedte és elszállította a nyolcszáz méteres szakaszról a betont.

Az utat betontörmelékként adta el, tonnánkért tíz jüanért. (Fotó:PearVideo)

Az utat már másnap el is tudta adni, mint betontörmeléket, tonnánkért tíz jüanért, és végül ötezer jüant zsebelt be.

Nem először fordul elő ilyen eset Kínában. Három éves 410 méternyi utat két kínai, akik egy markoló és egy teherautó segítségével Nantong város közelében.

Markoló (markoló, )
Majdnem fél kilométernyi utat lopott el két kínai
Mindössze két nap alatt vitték el az alig használt vidéki út felső rétegét, teljesen észrevétlenül.

(Kiemelt  fotó: PearVideo)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik