Saját bevallása szerint 49 nőt ölt meg a 68 éves, jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését töltő, kanadai Robert Pickton. A férfit 2002-ben tartóztatták le, és hat nő megöléséért ítélték el, három évvel később. További huszonegy gyilkosság ügyében is meg akarták vádolni, de a bizonyítékok túl zavarosak voltak. A 49 áldozatról egy zárkatársának vallott, aki valójában egy beépített nyomozó volt.
„Én ástam meg a saját síromat, mert túl mohó voltam. Csak még egyet akartam, hogy meglegyen a kerek szám, a nagy öt-nulla” – mesélte a börtönben. Pickton rémtetteiről a CBS forgatott dokumentumfilmet, amiben a sorozatgyilkos hátborzongató vallomásai is elhangzanak.
A hentest egyszer elfogták már 1997-ben. Felvett egy örömlányt az autójával, majd a farmjára vitte, ahol megbilincselte és megpróbálta megölni. A nő azonban küzdött az életéért, megkaparintott egy kést, harcolt, majd vérezve, meztelenül berohant az erdőbe. Végül a nő és Picton is súlyos sérülésekkel kerültek kórházba.
Ha a nyomozóknak ekkor eszükbe jut alaposabban átvizsgálni Pickton ruháit, a férfi soha többé nem került volna szabad lábra. A ruhákon lévő nyomok egyértelműen kötötték két nőhöz, akik nem sokkal korábban tűntek el Vancouver keleti negyedéből. Ha ezek alapján alaposabb nyomozás indul, már akkor fény derült volna Picton szörnyű titkaira, így azonban még majd négy éven tűntek el nők nyom nélkül a térségben.
Pickton „Piggy Palace (Malac Palota)” nevű farmja a kanadai kriminalisztika történetének legnagyobb bűnügyi helyszíne lett. A sorozatgyilkos Robert, és az öccse, David rendszeresen tartottak őrült bulikat az egyik pajtában. A partikon, esetenként kétezer ember verődött össze, ömlött az ital, rengeteg drog fogyott, és prostituáltak szórakoztatták a vendégeket.
Végül 2002-ben, egy Bill Hiscox nevű munkásnak tűnt fel, hogy az eltűntté nyilvánított prostituáltak közül többen is megfordultak korábban a farmon. Bejelentést tett, ami után a rendőrök körülnéztek a helyszínen. Illegálisan tartott fegyvereket találtak, így letartóztatták a testvéreket, és engedélyt szereztek a tanya teljes átkutatására.
Nyomozók és antropológusok százai, hónapokon át vizsgálták át a területet, és több helyen is emberi maradványokra bukkantak. A nyomozás során David is fő gyanúsítottá vált, de egyetlen bizonyíték sem szólt ellene, így nem vádolták meg. A férfi ma is ott él a farm közelében.
Robert Picktont 2002. április 9-én hat gyilkossággal vádolták meg, majd a ahogy a nyomozás haladt egyre több esetre derült fény: 2005 májusában már 27 nő megölésével vádolták. A bizonyítás azonban nehézkesen ment, mert sok áldozat maradványai túl régen voltak a földben. Idő közben kiderült, hogy az áldozatok maradványainak egy részét Pickton a disznókkal etette fel, más esetekben pedig a darált sertéshúsba emberi húst kevert, és eladta a vásárlóinak.
A bíróság 2007 decemberében életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte Picktont, azzal a kitétellel, hogy a leghamarabb 25 év múlva kerülhet ideiglenesen szabadlábra. Ez a legsúlyosabb büntetés, amit kanadai bíróság kiszabhat.
(via Metro)