Nagyvilág

Kreml: összeomlottak az orosz-amerikai kapcsolatok

Oroszország és az Egyesült Államok kapcsolatai összeomlottak, ám Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök viszonya „eléggé jóindulatú” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Összeomlás

– mondta Peszkov, amikor arra kérték fel, hogy egy szóval jellemezze Moszkva és Washington viszonyának jelenlegi állapotát.

A szóvivő ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a kétoldalú kapcsolatoknak a legfelsőbb szinten van perspektívája, de azt is elismerte, hogy jelenleg nem terveznek Putyin-Trump különcsúcsot. Nem zárta ki azonban, hogy a két elnök az év második felében nemzetközi tanácskozások alkalmából kétoldalú eszmecserét folytasson egymással.

Tükrök árulása: az oroszok szerint Putyin a Nyugat hazugságait leplezi le
Amikor az oroszok állami szinten beavatkoznak egy másik ország demokratikus választásába, úgy gondolják, görbe tükröt tartanak: megmutatják ezeknek a politikai rendszereknek az ellentmondásait és hazugságait a maguk valóságában.

Mint mondta, a titkosszolgálatok közötti kapcsolatok is nagyon gazdag potenciálról árulkodnak. Elmondta, hogy a legélesebb helyzetek, például Szíria ügyében a két elnök kapcsolatba szokott lépni egymással.

Peszkov szerint a kétoldalú viszony egész rendszerét ki kell vezérelni a zuhanórepülésből. Úgy vélekedett, hogy a két elnök viszonya is lehetne jobb, ám ennek az amerikai belpolitikai helyzet szerinte nem kedvez.

Arról is szólt, hogy Putyin és Trump telefonbeszélgetéseivel ellentétben az orosz és az ukrán elnök eszmecseréiről nem minden esetben tájékoztatták a sajtót. Azt a szóvivő nem árulta el, hogy Putyin és Porosenko hány alkalommal beszélt bizalmasan egymással, csak annyit mondott, bevett gyakorlat, hogy az orosz elnök nem minden kapcsolatfelvételéről számolnak be.

(MTI, kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO / Saul Loeb)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik