Nagyvilág

Irgalmatlan vihar van Hollandiában, leállt az amszterdami reptér

Minden csütörtöki járatot felfüggesztettek a viharos erejű szél miatt az amszterdami Schiphol repülőtéren, a holland vasúttársaság pedig leállította a vonatközlekedést az egész országban, írja az MTI.

A légikikötő tájékoztatása szerint további értesítésig mind a 260 járatot felfüggesztették az akár 140 kilométeres sebességű széllökések miatt.

A KLM holland nemzeti légitársaság már korábban bejelentette, hogy törli a mintegy 220 csütörtöki járatát, miután a meteorológiai szolgálat kiadta a legmagasabb fokú riasztást az ország nagy részére.

A holland vasúttársaság leállította a vonatközlekedést az egész országban, és a közutakon is forgalmi káoszt okozott az extrém időjárás. Érkeztek hírek kisebb, személyi sérüléssel nem járó balesetekről is.

Itt például az látszik, hogy a viharos szélben még a konténerek sincsenek biztonságban.

https://twitter.com/RichardMaasdijk/status/953920221617717248

Helyi sajtójelentések szerint az erős szél Belgiumban is komoly károkat és közlekedési zavarokat okozott, a genti kikötőt ideiglenesen le is kellett zárni.

Az ország északi részén reggel elrendelték a második legmagasabb szintű riasztást az erős széllökések miatt. Brüsszelben számos parkot bezártak, illetve több vonalon is leállították a villamosközlekedést.

A szél országszerte fákat csavart ki, érkeztek jelentések letört ágakról, amelyek vezetékeket szakítottak le, épületeket és kerítéseket rongáltak meg, több helyen forgalmi akadályt okozva.

A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren egyelőre zavartalan a forgalom, a charleroi-i légikikötőben azonban rövid késésekre lehet számítani.

Kiemelt kép: Europress/AFP/NurPhoto/Nicolas Economou

Ajánlott videó

Olvasói sztorik