Közélet

Orbán Disneylandjét most már a hollandok is ismerhetik

Szegény hágaiaknak el kell magyarázni a magyar leleményt: tao néven fosztják ki az államkasszát kivételezett sportklubok.

Némi fáziskéséssel ugyan, de a hollandok is felszálltak a Felcsút-vonatra, nemcsak átvitt értelemben, hanem szó szerint is. Ugyanis a Voetbalzone.nl szép cikket kanyarított a magyar miniszterelnök hobbijának, a futballnak, külön kiemelve a Felcsút körüli felhajtást. Azzal is nyit a cikk, hogy a felcsúti kisvasutat Ingeborg Gräßle, az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának delegációvezetője is kipróbálta.

Azt a mindössze 5,7 kilométeres kisvasutat, amire a magyar kormány azt mondta a költségeket kétharmad részben álló EU-nak, hogy rentábilis, kifizetődő beruházás lesz. Napi 2500-7000 utast ígért a kormány, amiből napi átlag 113 lett. Mindenesetre a bizottság mindent rendben talált (pedig más projekteket is ellenőriztek), bár Gräßle is jelezte, csodálkozni azért lehet a felcsúti kisvasúton, viszont a tagállamok döntik el, mire verik el az EU-támogatást.

Kedves hollandok, ismerjétek meg a taót!

A Puskás Akadémián és a hozzá tartozó méregdrága Pancho Arénán levezetve a tao-rendszert is bemutatják. A lap szerint a tao tette lehetővé, hogy a közvetetten Orbán legjobb barátjának, Mészáros Lőrincnek az érdekeltségébe tartozó klub ilyen stadiont emelhetett a falu határában. Elmagyarázzák a holland olvasónak, hogy a tao lényege, hogy a cégek társasági adójuk egy részét közvetlenül sportkluboknak utalhatják, így viszont már 1 milliárd eurónyi összeg nem került a költségvetésbe.

A rendszer magasan legnagyobb nyertese a felcsúti fociklub, ami az átlag tao-támogatás 2400-szorosát tehette zsebre.

Szépen elmesélik a klub és akadémia alapítását, hogyan kapott stadiont a kis falu, hogyan jutott fel az első osztályba, miként épített a stadiontól 20 méterre magának házat Orbán. Arról is írnak, ahogy Orbán és családja, na meg Mészáros sok-sok hektár földet birtokolnak Felcsút körül, ami után persze jár az EU földtámogatása. Ezután rátérnek arra, hogyam próbált Orbán megragadni a futballban mint játékos, de magasabb ligában sose játszott.

MTI / Koszticsák Szilárd

Orbán 2002-es választási veresége után kitalálta, hogy a Videotonnal (ami jóbarátjának, az oligarchaként jellemzett Garancsi Istvánnak a tulajdona) megegyezik, így gyakorlatilag szoros szövetségre lépett a Felcsúttal a klub. Ugyan formális szerződés nem köti a két egyesületet, 174 játékos váltott már klubot úgy, hogy a Felcsút és a Videoton között ingázott.

Kétszer elfér a falu a stadionban

Mindenesetre a Felcsút tao-támogatásait ki kellett adni, miután a baloldali DK kiperelte azokat, és kiderült mi mindenbe fektettek be Felcsúton: sportcsarnokba, konyhába, buszokba, iskolákba, hotelbe stb. Eközben az ellenzék is támadja a létesítményeket és a klubot: Szarvas Koppány Bendegúz “a korrupció és megalománia emlékműveként” hivatkozott a Pancho Arénára, Bajnai Gordon a 2014-es kampányban pedig Disneylandnek nevezte azt.

A cikk azzal zárul, hogy egyszer egy újságíró megkérdezte Orbánt, mi értelme az egész Puskás Akadémiának és az 1812 fős faluba tett 3800 fős stadionnak. Orbán kommunistának nevezte a kérdést, majd közölte, a stadion nem közpénzből épült, hanem vállalkozók pénzéből, az akadémia pedig Európa egyik legjobbja akar lenni.

Egy a bökkenő: a Kúria szerint a tao közpénz.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök átadja Puskás Suzuki Kupát a Budapest Honvéd játékosainak, miután a csapat az utánpótlás labdarúgótorna döntőjében 11-esekkel legyőzte a Puskás Akadémiát a felcsúti Pancho Arénában 2016. május 16-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik