Nagyvilág

Megküzdött a túlélésért az újszülött, aki alig nyomott többet egy csokinál

A baba tizenkét héttel az előírt nap előtt született és nagyon pici volt. Nem sok esélye volt, de már jól van.

A világ egyik legkisebb babája tizenkét héttel korábban jött világra kevesebb mint 400 grammos súllyal, ami pontosan annyi, mint a Cadbury csokoládé nagy táblás változata, nem lélegzett, bőre papírvékony volt és alig nyomott többet, mint egy nagyobb tábla csokoládé. A Daily Mail szerint az indiai újszülött Manushi a maga alig huszonkét centijével a legkisebb ázsiai baba, aki élve született, lába alig nagyobb, mint apja hüvelykujjának körme, szervei alulfejlettek, és még fél évvel születése után, hazaengedésekor is alig volt két és fél kiló. A kislánynak születésekor kevesebb mint fél százalék esélyt adtak az orvosok arra, hogy agykárosodás nélkül túlélje, ám most azt mondják, hogy szellemi fejlettsége teljesen normálisnak tűnik.

 

Csak harcolt és harcolt, minden esély ellene szólt, de megcsinálta

– nyilatkozták a szülők. Az anya negyvennyolc, az apa ötven éves.

A kislány túlélése azért is nagy dolog, mert kezelései legalább egymillió rúpiába, körülbelül 11500 fontba kerültek volna, ám a kórház komoly engedményt adott az árból egyrészt azért, mert a család nagyon szegény, másrészt pedig üzenetként a közösség felé. Rádzsasztán régióban ugyanis, ahol Manushi született, kiemelkedően gyakori a kislánycsecsemők meggyilkolása, a kórház döntésével azt üzeni, hogy

a lánygyermekek életét is védeni kell, és véget kell vetni ennek a gonosz ennek a gyakorlatnak.

 

 

Az Indiai Nemzeti Neonatológiai Fórum korábbi elnöke, Dr. Ajar Gambhir azt nyilatkozta, nagyon hálásak a szülőknek, amiért új példát mutatnak a közösségnek.

Rádzsasztánban az ilyen kislányokat tehernek tekintik, és rögtön a születésük után szemétre dobják vagy árvaházba kerülnek. Az anya és a kórház annak ellenére gondoskodtak erről a kislányról, hogy elhanyagolható esélye volt a túlélésre.

Manashi sürgős császármetszéssel segítették világra a terhesség huszonnyolcadik hetében, miután anyjának magas vérnyomása volt a terhessége során, és az ultrahang azt mutatta, a magzat vérellátása hiányos. Születése után a kislányt azonnal lélegeztetőgépre tették, és táplálása is nehézkes volt, mivel belei még nem fejlődtek ki megfelelően. Így közvetlenül a vérébe juttatták el a tápanyagokat, ugyanúgy, mint ahogy a méhben történne. Hét hetes korában tudott elkezdeni szopni, és vérátömlesztést is több alkalommal kapott.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik