Miközben november végén még annyira aktív volt az orosz légierő Szíriában, hogy 53 civilt ölt meg egy légicsapással, pár héten belül gyökeres fordulatot vett a helyzet. December 11-én Vlagyimir Putyin orosz elnök a hmejmími orosz támaszponton kijelentette:
A védelmi miniszternek és a vezérkari főnöknek parancsba adom: kezdjék el az orosz csapatkontingens kivonását állandó állomáshelyeire.
Az orosz csapatkivonás tehát megkezdődött, ami kevésbé meglepő azok után, hogy iraki és iráni tisztviselők is kijelentették már, az Iszlám Állam kalifátusának vége, az iszlamisták visszaszorultak, a háború(nak ez a fázisa) véget ért. Azért sem meglepő ez, mert az orosz közvélemény sem volt már olyan lelkes egy külföldön vívott háborúért.
Csicskítás a győztes háborúért
A BBC News is megjegyzi a nyilvánvalót: Basar el-Aszad szír diktátor kormánycsapatai bőven elvéreztek volna, ha az irániak és legfőképp az oroszok nem szállnak be a harcokba. Sok városharcot döntött el az orosz szőnyegbombázás, ezekből a városokból így nem is sok maradt. Mindenesetre Putyin és Aszad viszonyát jól jelzi az Al-Arabiyán lelt videó, amin látszik, hogy egy orosz tisztviselő hogyan tolja kioktatólag háttérbe Aszadot, amikor az Putyin után loholna (aki hét éve az első külföldi vezető, aki Szíriába látogat).
Aszadnak mindenesetre nem kell félnie. Az oroszok egyszer bejelentettek már egy jelentős kivonást, de ugyanúgy fenntartották a harcerejük jelentős részét később is. Most ha ténylegesen is elhagyják Szíriát (Szergej Sojgu védelmi miniszter szerint ez a szíriai helyzettől függ), akkor is marad egy kisebb kontingens a közel-keleti káoszállamban. Putyin is biztosított mindenkit a bázison elmondott beszédében, amint ismét felütné a fejét a terror, az oroszok nem lesznek restek lebombázni a milicistákat.
Persze a mostani győzelmi bejelentés sem véletlen: Putyin épp egy hete közölte hivatalosan is, hogy indul a jövő márciusi elnökválasztáson. Moszkvának a kétéves hadjárata sikeresnek mondható politikailag is: szövetségesük, Aszad hatalmon maradt, hosszú távon berendezkedhetnek a két bázison Hmejmímben és Tartuszban, a korábban az USA dominálta Közel-Kelet erős játékosává váltak, miközben hatalmi háromszöget építettek ki a törökökkel és az irániakkal. Az meg csak hab a tortán, hogy az ukrajnai agresszió miatti nemzetközi elszigeteltségük is enyhült. Nem véletlen, hogy a nemzetközi szankciók és az alacsony olajárak miatti gyengécske gazdaság ellenére is kitartott a háború mellett Putyin, történelmi lehetőség volt ez a pillanat, hogy benyomuljon a Barack Obama idején az USA kivonulásával üressé lett közel-keleti térbe.
Harci tapasztalat
Érdekesség még, amiről az amerikai National Interest ír, hogy katonai tapasztalatok terén nagyon sokat számított az oroszoknak az elmúlt két év szíriai háborúja. A légierő mellett ugyanis különleges egységeket, olykor reguláris csapatokat is bevetettek a szárazföldön, így sivatagi vagy épp városharcban is tapasztalatokat szereztek a katonák. A szír frontot megjárt katonai vezetők közül több már orosz katonai körzeteket vezet, ami elég magas rang az orosz haderőn belül: öt ilyen létezik és ezek parancsnoka minden haderőnem minden eszköze és emberanyaga felett gyakorol hatalmat (persze felette áll a moszkvai vezérkari főnökség). Pedig, ahogy az izraeli Haaretz megjegyzi, sokan kételkedtek benne, hogy az elavult orosz haditechnika képes lesz egy hosszú hadjáratot végigcsinálni. Aztán kiderült, nem olyan elavult az és igenis képes a feladatra, az oroszok nélkül nem foglalták volna el Aleppót, Deir ez-Zórt és Palmürát sem Aszad csapatai.
Mindezeken felül körülbelül 3000 orosz zsoldos harcolt Szíriában, sokan egy Wagner nevű, homályos hátterű biztonsági cégen keresztül. Hivatalosan 41 orosz katona halt meg a harcokban, de a Fontanka nevű szentpétervári oldal szerint további 73 zsoldos is elhunyt. A zsoldosok és családjaik persze nem beszélhetnek, de így is sok árulkodó jele van az alkalmazásuknak. Ahogy az is, hogy októberben az Iszlám Állam videót közölt két elfogott oroszról, akikkel kapcsolatban letagadta Moszkva, hogy orosz katonák lennének, így a Wagnerre hárult a gyanú. A Wagner szerepe azonban a harcok elültével megváltozott, most már az olajmezőket őrzik, amik közül több került orosz ellenőrzés alá.
Mi lesz veled, Szíria?
Oroszország egy dolog, de mi lesz most magával Szíriával? Ehhez itt egy érdekes térkép, amin a pirosas szín az Aszad erői, a zöld a szír ellenzék, a sötétzöld a törökpárti ellenzék, a sárga a kurd, a fekete pedig az ISIS uralta területeket jelzi (az utóbbi kb. már csak a sivatagot fedi le):
A 2015 szeptemberében indított orosz művelet tehát elérte célját, Aszadot nem roppantották össze a mérsékelt felkelők, az ISIS radikálisai és a náluk mérsékeltebb, de azért még mindig elég durva iszlamisták és a kurdok.
Eközben – és ez fontos Aszad szempontjából – Putyin szorosabbra fűzte a kapcsolatot Iránnal és Törökországgal (ami nem semmi azután, hogy a törökök lelőttek egy orosz vadászgépet és a helyzet súlyos válság kitörésével fenyegetett), és érdekszférákra osztották fel az első világháború után összetákolt, többvallású, többnemzetiségű Szíriát.
Putyin nemrég Törökországban is járt, aminek meg is lett az eredménye. Az Arab Tavasztól fogva határozottan Aszad-ellenes török diplomácia közölte, nem tekintik többé ellenségnek a szír diktátort. A törökök esetén egyértelműen a kurdok szerepe a kétséges: a szíriai kurdokat ugyanis többször megvádolta Ankara, hogy segítenek a török oldalon a török erők ellen harcoló kurd milicistáknak. Most azonban közölték, a szíriai Kurd Népi Védelmi Egységek is részesei lehetnek egy későbbi bekémegállapodásnak. Mindenesetre a katonai opció is elképzelhető még, Recep Tayyip Erdogan török elnök odalőhet az amerikaiak által felfegyverzett kurdságnak.
Moszkva rombol, a Nyugat újjáépít?
Az oroszok a rombolásban élen jártak a Haaretz szerint, azonban az újjáépítésben nem fognak. Putyin nem fog dollármilliárdokat a romos infrastruktúra felújítására költeni Szíriában, ahogy az USA tette Irakban és Afganisztánban. A célja csak a dominálás, akár azon az áron is, hogy Izraelt és a Hezbollahot támogató Iránt egymás ellen kijátsszák. Hisz Irán segített Aszadnak és az oroszoknak, a légteret ellenőrző oroszok mégis engedték Izraelnek, hogy lebombázzon hezbollahos létesítményeket. Putyin inkább a nyugati országokra vár, hogy azok költsenek – az IMF becslése szerint – 200 milliárd dollárt az építkezésekre, miközben az ő embere, Aszad hatalmon marad, főleg, hogy nincs akadálya, hogy még egy választáson elinduljon. Ebből várhatóan nem kér majd a Nyugat.
Persze nem mindenki osztozik az orosz győzelmi optimizmusban. Bahia al-Mardini, a genfi béketárgyalások egyik korábbi, ellenzéki résztvevője szerint korábban a szírek Aszad hordóbombái és vegyifegyverei vagy épp az ISIS lefejezései, nemi erőszakjai és kínzásai között válaszhtattak. Most pedig demokráciát érdemelnének, ami nem egy kiváltság, hanem jog. Al-Mardini demokráciát, a diktatúra végét, a nők és kisebbségek jogainak kiterjesztését szeretné. De egyelőre úgy tűnik, a nagyhatalmak magasról tesznek erre, Putyin emberei pedig nemcsak Aszadot tolják hátrébb, hanem magukat a szíreket is. Folytatás jövőre Szocsiban, ahol egy asztalhoz ültetnék a szíriai feleket, hogy dobjanak össze egy alkotmányt, amit majd Genfben mindenki elfogadhat.
Kiemelt kép: MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev
