Nagyvilág

Egy lövéssel két betörőt lőtt meg a 84 éves veterán

24.hu
24.hu

2017. 12. 11. 19:42

Egyikük a helyszínen meghalt, a másiknak sikerült elmenekülnie az amerikai férfi házából. Azt csak később tudta meg, hogy egyik rokonát ölte meg. Nem bánta meg.
Korábban a témában:

Egy betörőt megölt, egy másikat pedig elüldözött otthonából egy 84 éves amerikai férfi, amikor az éjszaka közepén felébredt arra, hogy a házában vannak – jelentette a helyi sajtó. A betörők pechjére  Don Lutz egy revolverrel a párnája alatt szokott aludni, és a koreai háborúban szolgált veteránként jól bánik a fegyverekkel.

A helyi rendőrség közlése szerint a két férfi nagyjából hajnali fél kettőkor tört be Lutz házába a Pennsylvania állambeli Ellport városában. Lutz elmondása szerint üvegcsörömpölés hangjaira ébredt, és arra, hogy valakik a bejárati ajtón át bemennek a házába.

A férfi fegyverrel a kézben szállt szembe a betörőkkel. Egyikük rátámadt, és ekkor Lutz lelőtte. „Csak egyszer lőttem. Sötétben történt. Rám támadt, közel volt hozzám, és lelőttem” – mondta el az idős férfi a WPIX-11 televízió híradójának.


Ezután összeverekedett a másik betörővel, aki azonban elszaladt, miután látta, hogy társa holtan esik össze a konyha padlóján. Lutz közölte, hogy a másikat is lelőtte volna, ha nem verik ki a kezéből a revolvert, amikor összeverekedtek.

A rendőrség szerint azonban Lutznak a másik betörőt is sikerült meglőnie. A helyszínen ugyanis nem találták meg a gyilkos lövedéket, ami átment az agyonlőtt férfin, és minden bizonnyal belefúródott az elmenekült férfibe.

Három betörőt lőtt agyon egy fiatal
A kamaszkorú elkövetők nem számítottak arra, hogy a feltört házban egy gépkarabélyos lakóval találják szembe magukat.

Lutz azt csak a péntek hajnalban történt lövöldözés után egy nappal tudta meg, hogy egyik rokona volt a betörő, akit megölt. A rendőrség közlése szerint az áldozat, a 49 éves Dennis Mercadante az idős férfi unokahúgának férje volt. Lutz a CBS Pittsburghnek elmondta, ennek tudatában sem bánta meg, amit tett, és unokahúga is megértő volt.

A rendőrség jogos önvédelemként kezeli az esetet, és nem emeltek vádat Lutz ellen, de a kérdésben majd az ügyészség fogja kimondani a végső szót. Az elmenekült betörőt még nem találták meg a rendőrök.

(Kiemelt fotó: WPXI)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nikola Gruevski, Macedonia's prime minister, speaks during the 10th Bloomberg BusinessWeek European Leadership Forum, in London, U.K., on Tuesday, Nov. 23, 2010. The one day conference brings together key speakers from Government, Finance and International companies at City Hall, in London. Photographer: Chris Ratcliffe/Bloomberg via Getty Images
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.