Nagyvilág

Magyarországra menekült tizenegy török néptáncos

Egyelőre ismeretlen okból Magyarországra menekült egy ankarai ifjúsági néptáncegyesület 11 tagja. Először fordult elő, hogy nemzetközi fesztivál keretében egy csoport Törökországból külföldre menekül.

Az összesen 16 fős csoport november 5. és 10. között fellépett egy budapesti rendezvényen. Vissza azonban csak öten tértek Törökországba. A táncosok átlagéletkora 20 év felett volt.

Ahhoz, hogy az egyesület külföldre utazhasson, a törvény értelmében először a Török Néptáncszövetséghez (THOF) nyújtott be kérelmet. A jóváhagyást követően a csoporttagok számára az ankarai rendőrség szolgálati útlevelet állított ki. Ezek birtokában a táncosok viszont már a rendezvény előtt, november 1-jén Budapestre utaztak.

Ugyanettől az egyesülettől júliusban Bosznia-Hercegovinában lépett fel egy csoport, és onnan még mindegyikük hazatért.

A Török Néptáncszövetség (THOF) idén 86 különböző egyesületnek és klubnak engedélyezte, hogy külföldi rendezvényen vegyen részt. A szóban forgó csoport minden tagjának friss volt az engedélye.

Az ankarai főügyészség nyomozást indított az ügyben.

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal közölte, hogy a csoport tagjai nem nyújtottak be menedékkérelmet Magyarországon.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik