Nagyvilág

Munkaszüneti nap lesz a diktátor születésnapja

Kicsit furcsa a zimbabwei puccs utóélete.

Munkaszüneti nappá nyilvánították Robert Mugabe múlt héten lemondott zimbabwei elnök születésnapját, február 21-ét – közölte a délkelet-afrikai ország kormánya. Mugabe szinte váratlanul vesztette el hatalmát és kényszerült lemondani. A katonaság november közepén puccsot hajtott végre ellene arra hivatkozva, hogy megtisztítja környezetét a bűnözőktől. Mugabe felesége, a politikai babérokra törő Grace biztatására az államcsíny előtt alig több mint egy héttel menesztette a fegyveres erők körében népszerű alelnökét, Emmerson Mnangagwát. Az agg államfő mögül még a kormánypárt is kihátrált, amelynek nyomására végül levélben mondott le tisztségéről.

Hírforrások egyöntetűen arról számoltak be, hogy a zimbabweiek többsége örömmel fogadta, hogy az országot 37 évig irányító, 93 éves Mugabe lemondott november 21-én. Az új elnök, Mnangagwa, bár elismerte elődje múltbéli hibáit, Mugabét mentorának nevezte, a kormányzó párt vezető tisztségviselői pedig továbbra is méltatják a volt elnököt az ország történetében korábban játszott szerepéért.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO/Jekesai NJIKIZANA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik