2007. április 26-án a következő, meglehetősen személyes hangvételű levél született a londoni Downing Street 10. egyik irodájában:
Kedves Moammer!
Remélem, te és a családod jól vagytok.
Sajnálattal tudatom veled, hogy a brit kormány nem járt sikerrel a bíróság előtt a legutóbbi kiutasításos ügyben. Arra kértem a jogászainkat, vizsgálják meg a fellebbezés lehetőségét. (…) Fontos, hogy ne engedjük, hogy ez a döntés aláássa az Egyesült Királyság és Líbia között az utóbbi időben kiépült jó kapcsolatot. (…) Végezetül szeretném magam is megköszönni a kiutasításban nyújtott segítségedet. (…) És amint azt tudod, szeretném, ha a [két ország közötti] partneri kapcsolat a jövőben tovább fejlődne.
A legjobbakat kívánva:
a te Tonyd
A feladó Tony Blair, akkori brit miniszterelnök volt, a címzett pedig Moammer Kadhafi líbiai diktátor, a levélben pedig az egyik olyan kiutasításra utaltak, amelynek alanya Kadhafi valamelyik, Líbiából elmenekült politikai ellenfele volt.
Fotó: MTI/EPA/PA pool/Stefan Rousseau
A dokumentum csak az egyike azoknak az iratoknak, amelyek a brit titkosszolgálat, az MI6, az amerikai hírszerzés, a CIA és líbiai kollégáik, valamint a három kormány különleges kapcsolatáról árultak el részleteket. A Guardian november elején egy hosszabb cikkben részletezte, hogyan segítettek a nyugati hatalmak elkapni Kadhafi ellenfeleit, hogy cserébe enyhíteni tudják a szeptember 11. utáni közel-keleti hadjárat kudarcát.
A cél szentesíti az eszközt
A 9/11-es terrortámadásokat követően George W. Bush amerikai elnök minél gyorsabban akart látványos eredményt elérni, a terror elleni harcba pedig több ország titkosszolgálata is bekapcsolódott. 2012 elején egy új-zélandi üdülőparadicsomban tartott találkozón az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, Új-Zéland és Ausztrália hírszerzőinek képviselői megegyeztek abban, hogy az Al-Kaida felszámolásához szükség lesz az arab országokban működő szolgálatok segítségére, és abban is, hogy a cél érdekében semmilyen eszköztől nem fognak visszariadni. Éppen ezért 2002-ben az MI6 és a CIA felvette a kapcsolatot a líbiai titkosszolgálat külügyi részlegével (ESO).
A következő évben, amikor kiderült, hogy az iraki diktátor, Szaddám Husszein mégsem rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel, az USA és szövetségesei kétségbeesve keresték annak módját, hogy nagyobb arcvesztés nélkül jöjjenek ki a konfliktusból. Arra jutottak, hogy
A 2011-es líbiai forradalom idején helyi civilek és emberi jogi aktivisták számos titkosszolgálati dokumentumot találtak elhagyatott kormányzati épületekben, irodákban és kormányzati tisztviselők magánlakásain. Ezekből kiderült, hogy a hírszerzők számos találkozón vettek részt, a találkozók főszereplői pedig Mark Allen, az MI6 kémfőnöke és az ESO akkori vezére, Mussza Kussza voltak. Bár a Líbia és Nagy-Britannia közötti kapcsolatok korábban nem voltak túl jók, tekintve, hogy Kadhafi kormánya több terrorcselekmény, például a Lockerbie-katasztrófa mögött ott volt, de 2002 nyarára barátságosra fordult a hangnem. Ebben az időben vették fel Kadhafi egyik fiát, Saifot is a London School of Economics egyetemre is. A brit kormányban úgy vélték, hogy bár Moammer Kadhafi őrült, de legalább a britekkel szövetséges őrült.
Megadás
Még abban az évben a líbiaiak átadtak egy listát az MI6-nek 79 líbiai ellenzéki aktivista nevével, akikről úgy tudták, hogy az Egyesült Királyságban élnek. A legtöbbjükről úgy tartották, hogy az LIFG nevű csoport tagjai vagy szimpatizánsai. A csoport katonai vezetője Abdel Hakim Belhadzs volt, a szellemi irányítás pedig Szami Al-Szaadi kezében volt. Az LIFG vezetősége nem volt elnéző az Al-Kaida terrorcselekményeivel szemben, ugyanakkor a tagok százai csatlakoztak a terroristákhoz.
2002 végéig, amikor a brit-líbiai kapcsolatok felmelegedtek, az addig békén hagyott LIFG-tagokat rendre igazoltatták a brit rendőrök, Londonban és Manchesterben pedig házkutatásokat is tartottak. 2003 elején Kadhafi attól tartott, hogy az Egyesült Királyság és az USA Líbiát is megtámadja, ezért diplomáciai források szerint Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökön keresztül azt üzente, hogy bármilyen formában kész az együttműködésre.
„Szerencséjükre” néhány hónappal később az olasz haditengerészet lekapcsolt egy Németországban regisztrált konténerhajót. A csomagtérben nagy mennyiségben találtak a Kadhafi urándúsító programjához szükséges alkatrészeket. Mussza Kusszát Londonba rendelték, ahol ő ígéretet tett arra, hogy leállítják a programot. Blair és Bush nagyon büszke volt az elért eredményre. Hátra volt még azonban a megegyezés másik fele.
Barter
Abdel Hakim Belhadzs 2004 februárjában feleségével együtt fel akart szállni egy Pekingből Londonba tartó gépre, hogy ott menedékjogot kérjenek. A kínai rendőrség azonban letartóztatta őket és helyette Kuala Lumpurba szállították a házaspárt, ahol fogdába kerültek. Egy később Kussza irodájában talált fax szerint az MI6 március elsején tájékoztatta az ESO-t Belhadzsék tartózkodási helyéről. A CIA pedig azt írta, hogy megpróbálják átvenni a házaspárt és elszállítani Líbiába. Belhadzsékat Bangkokba vitték, ahol a CIA börtönében tartották fogva. A férfit állítása szerint megverték és megkínozták, az akkor négy hónapos terhes feleségét pedig láncra verték egy cellában. Később az asszonyt fekve egy priccshez kötözték, a fejére kapucnit húztak a szemét leragasztották és egy fülvédőt is kapott, hogy ne lásson és ne halljon semmit.
Belhadzsot Tripoliba érkezésük után újra megverték, őt is és feleségét is börtönbe zárták. Néhány nappal később Mark Allen gratulált Kusszának Belhadzs elfogásához, hozzátéve
Ez volt a legkevesebb, amit tehettünk értetek és Líbiáért, tekintve, hogy milyen csodálatos kapcsolatot építettünk ki az utóbbi néhány évben.
Fotó: AFP/Fabrice Coffrini
A jó kapcsolatot igazolandó, 2004. márciusban Tony Blair elutazott Líbiába, ahol Kadhafi fogadta. Ugyanekkor Londonban az angol-holland Shell aláírt egy 110 millió fontos szerződést a líbiai partok melletti földgázkitermelésről.
Nem kerülhette el a sorsát Szami Al-Szaadi sem, aki a családjával szintén Kínában tartózkodott. Al-Szaadi megkereste a brit titkosszolgálat MI5-részlegét, hogy engedélyt kérjen a Nagy-Britanniába való visszatérésre. Emiatt Hong Kongba utazott, ahol azt hitte, hogy brit diplomaták fogják kikérdezni, helyette őt, a feleségét és három gyereküket letartóztatták, majd Líbiába vitték. Al-Szadit folyamatosan kínozták a líbiai börtönben, a családtagjait egy idő után szabadon engedték.
Keserédes végjáték
A Guardian elemzése szerint Berhadzs és Al-Szadi letartóztatása végeredményben felesleges, sőt káros volt az Al-Kaida legyőzése érdekében. Ugyanis
2005-ben a LIFG-t betiltották az Egyesült Királyságban, több tagját pedig letartóztatták olyan információkra hivatkozva, amelyhez Belhadzs és Al-Szadi kínzása során jutott hozzá a hírszerzés. A brit kormány aláírt egy megállapodást a líbiaiakkal, hogy Kadhafiék nem fogják kivégezni vagy megkínozni a Líbiába visszatoloncolt ellenzékieket. Meglepő módon, de teljesen komolyan a britek azt javasolták, hogy a megállapodás betartását Kadhafi egyik fiának alapítványa felügyelje. A brit bíróság azonban a jelek szerint figyelembe vette a tényt, hogy Líbia valójában hogyan kezeli a kormányzat ellenségeit, és sorra utasította el a kiutasításra vonatkozó kérelmeket. Tony Blair így a cikkünk elején idézett levélben kénytelen volt bocsánatot kérni Kadhafitól.
Az MI6 vezetője, Richard Dearlove Belhádzsék és Al-Szadiék elrablásával kapcsolatban azt mondta, hogy az politikai döntés volt és szükséges volt Líbia lefegyverzéséhez és az iszlám terrorizmus elleni harchoz. A két férfi beperelte a brit kormányt és az MI6-et, a Scotland Yard pedig később nyomozást is indított. A gyanúsítottak között ott volt Allen is, de 2016. júniusban elegendő bizonyíték hiányában nem emeltek vádat ellene. A férfi akkor már nem a titkosszolgálatnál dolgozott, Belhádzs letartóztatása után röviddel leszerelt. 2011-ben aztán az is kiderült, hogy Kadhafi gyakorlatilag átverte a CIA-t és az MI6-et is, amikor líbiai felkelők 10 tonna, eltitkolt mustárgázra bukkantak.
Kiemelt kép: AFP/Alexander Joe
