Nagyvilág

A német államfő elkezdett tárgyalni a pártvezetőkkel

Frank-Walter Steinmeier a megbukott koalíciós tárgyalások után kialault helyzeten javítana.

Megkezdte az egyeztetéseket Frank-Walter Steinmeier német államfő kedden Berlinben a szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb pártjainak vezetőivel. A bizalmas megbeszélések célja a szövetségi elnök korábbi nyilatkozata alapján a kormányalakítási folyamat előmozdítása, az előrehozott választások elkerülése lehet.

Nem tud megalakulni a német kormány
A liberálisok kiszálltak a koalíciós tárgyalásokból.

Az államfő elsőként a Zöldek két társelnökével, Simone Peterrel és Cem Özdemirrel tárgyalt hivatalában, majd a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) elnökét, Christian Lindnert fogadta. A megbeszélésekről egyelőre nem szivárogtak ki részletek.

Frank-Walter Steinmeier a korábbi tervekkel ellentétben szerdán nem a Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetőjével, Martin Schulzcal, hanem a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökével, Horst Seehofer bajor kormányfővel folytatja a tárgyalássorozatot, és Schulzot csütörtökön fogadja.

Angela Merkel kancellárral, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökével már hétfőn tárgyalt, néhány órával azután, hogy az FDP kivonult a CDU/CSU pártszövetséggel és a Zöldekkel kezdett koalíciós egyeztetésről, így elbukott a pártok színe (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány megalakításának terve.

A 22-es csapdája kezd kialakulni Berlinben
Buktak a koalíciós tárgyalások, az elnök nem akar előrehozott választást, a szocdemek velük megalakuló kormányt. Patt.

Az államfő hétfői nyilatkozatában közvetve elutasította az előrehozott választás gondolatát, hangsúlyozta, hogy a választóktól kapott mandátumot „nem lehet csak úgy egyszerűen visszaadni”. Aki felhatalmazást kér a választóktól és meg is kapja, az „nem bújhat ki a felelősség alól” – mondta. Ennek alapján azzal a céllal kezdeményezhetett megbeszélést a Bundestag legnagyobb pártjaival, hogy a közvetítsen a Jamaica-formátum tagjai között, lehetőséget teremtve a koalíciós egyeztetés folytatására, vagy meggyőzze az SPD-t, hogy mégis vállalja a kormányzás felelősségét egy újabb ciklusra a CDU/CSU kisebbik koalíciós partnereként.

Az SPD továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy ellenzékben marad, vagy vállalja az előrehozott választást. Az FDP részéről kedden azt hangoztatták, hogy a Jamaica-koalíció terve kudarcba fulladt, a pártok közötti bizalom és az ország mélyreható modernizációja iránti elkötelezettség hiánya miatt nem volt értelme folytatni a tárgyalást, a Zöldek pedig megerősítették, hogy változatlanul nyitottak a tárgyalásokra.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/Jesco Denzel/Bundesregierung/dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik