Nagyvilág

A 22-es csapdája kezd kialakulni Berlinben

Buktak a koalíciós tárgyalások, az elnök nem akar előrehozott választást, a szocdemek velük megalakuló kormányt. Patt.

„Jobb nem kormányozni, mint rosszul kormányozni” – közölték a német liberálisok (FDP), miután úgy döntöttek, kiszállnak a németországi kormányalakítási megbeszélésekből. Pedig már úgy volt, hogy összeáll a pártszínek alapján Jamaica-koalíciónak nevezett tákolmány Angela Merkel CDU-jából, a Zöldekből és az FDP-ből.

Nem tud megalakulni a német kormány
A liberálisok kiszálltak a koalíciós tárgyalásokból.

Most, hogy felsültek a tárgyalásokkal, mindenki vad találgatásokba kezdett Németországban, mi lesz most. A Zeit tudósítása szerint Martin Schulz, a szociáldemokraták (SPD) vezetője közölte, változatlanul ellenzékben akarnak maradni, nem szeretnének nagykoalíciót ismét a CDU-val.

Eközben a szövetségi államfő, Frank-Walter Steinmeier közölte, a következő napokban tárgyalni fog a pártok vezetőivel, valamint nem szeretne előrehozott választást kiírni. Így gyakorlatilag 22-es csapdája helyzet alakult ki, esetleg a CDU és a Zöldek kisebbségi kormányt alakíthatnak.

A CDU nyert szeptemberben, de minek

A szeptember 24-i német választásokon Angela Merkel CDU-ja nem nyert akkora fölénnyel, mint várták, 200 helyet szereztek. Az SPD 153, a populista Alternatíva Németországért (AfD) 94, az FDP 80, a Baloldal 69, a Zöldek 67 mandátumot szereztek. Merkelék így koalíciós kényszerben vannak, vagy nincs többségük.

Azonban mivel az SPD nem akarja folytatni az előző négy év koalícióját, az AfD-vel meg senki sem akar összeállni, jelenleg szinte lehetetlen stabil többséget generálni az FDP távozása miatt.

Merkel nem távozik

Merkel este közölte, nem akar lemondani, sem a pártelnöki, sem a kormányfői széket nem hagyná itt. Az ARD köztévének ezt azzal indokolta, hogy a kampányban négy évre vállalta az ország vezetését, abból meg még csak két hónap telt el. Merkel szerint közel voltak a koalíciós megállapodáshoz, még a migráció kérdésében is közeledtek az álláspontok. A kancellár szkeptikusan viszonyul a kisebbségi kormányzáshoz, inkább az előrehozott választást támogatná – írja az MTI.

(Kiemelt kép: Wolfgang Kumm/dpa)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik