Minden háború csak egy darabig érdekes – feltéve, hogy nem te háborúzol. A nyugati – és így a magyar – közvéleményben ugyanúgy megvolt a lejárati ideje a rohingyákkal szembeni népirtásnak, mint a szíriai háborúnak. Két hétig, jobb esetben egy hónapig egyre felháborodottabb cikkek követelik azt, hogy történjen valami, a sajtót pedig bejárják a szenvedő gyerekek képei. A legtöbb konfliktusban tudni véljük azt is, hogy melyik a jó oldal, és melyik a rossz.
A jemeni konfliktus két éve tart. Illetve, ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor kétezer éve, de a polgárháború mostani fejezete két éve tört ki. Idézzük vissza azt, mit írt Jemenről a korábban a szaúdi-jemeni határon tanító Gary Brecher, a War Nerd bloggere. Időszámításunk előtt kétezer évvel Jement Sába királnyője uralta, a Krisztus utáni 1838-ig eltelt pár ezer évben pedig a káosz és az anarchia. Aztán jöttek a britek, és a kor szokása szerint azt mondták, hogy Dél-Jemenre szükségük van. Az csak később derült ki, hogy Jemennél van a kulcs és a bejárat a Vörös-tengerhez. A britek csak a tengerparton terjeszkedtek, Jemen belseje, az Arab-félsziget legkegyetlenebb területe, még nekik is kemény hely volt. Azóta nagyjából mindenkinek.
Ideológiai alaptábor
Az Ottomán Birodalom szétesése után Jemen északi része független lett. A britek még egy darabig tartották a déli részt, de aztán a két terület egyesült. Újabb negyven évnyi káosz következett, amikor a pánarab és az iszlamista eszmék ugyanúgy ellepték az országot, mint az egyiptomi titkosszolgálat és a Muszlim Testvériség radikaizmusa. Klánok háborúztak klánokkal, ahogy ma is.
Ha az elmúlt körülbelül hatvan év iszlamizmusát nézzük, akkor – sarkítva, de – Egyiptom adta a szellemi alapot, Jemen pedig az emberanyagot. Jemeni származású az a Mohamed Emwazi, aki Dzsihád John név alatt fejezett le Szíriában és Irakban nyugati túszokat. Szíriában kapott kiképzést, de a jemeni al-Kaida nevében gyilkolt a Kouachi testvérpár, akik lemészárolták a Charlie Hebdo szerkesztőségét. És jemeni származású szaúdi volt minden idők leghíresebb terroristája, Oszama Bin-Láden is.
Még ennél is fontosabb törésvonal az, ami egyre több ember számára válik nyilvánvalóvá. A muszlim világ egyik része – Szaúd-Arábia például – szunnita muszlim, a másik része pedig – Irak, Irán és Szíria nagy része – síita. A megoszlás nem 50-50, hanem inkább 90-10. Fontos különbség viszont, hogy a szunnita iszlámnak nincs központja, itt bárki lehet próféta, az már a hatalomtechnikán múlik, hogy sikerül-e irányítania a világ szunnita muszlimjait. A sokkal kisebb síita közösségnek viszont van hivatalos vezetője is, az iráni nagyajatollah, Ali Khamenei. Az ő szava elvileg szent és parancs.
Ezek a konfliktusok egészen furcsán alakultak az elmúlt pár évben. Korábban a szunnita iszlám sokkal erősebb volt politikailag, mint a síita. De az elmúlt néhány évben mintha történt volna egy nagy síita ébredés. Irakban megbukott Szaddám Husszein, a Hezbollah pedig orosz támogatással elérte, hogy Szíriában ne bukjon meg Bassar al-Aszad, miközben az Iszlám Állam, ami gyakorlatilag egy hatalmas szunnita lázadás, elbukott. Így három nagy és fontos ország ellensúlyozná most Szaúd-Arábiát – és részben Izraelt – a muszlim világban. Az, hogy Irakban az amerikai bevonulás óta síita hatalom van szunnita helyett, fontos ellensúlytól fosztotta meg Iránt.
Jemen egyik fele síita, a másik szunnita. Érdekes módon az a fele síita, amely érintkezik Szaúd-Arábiával, a világ legfontosabb szunnita országával. És ami ennél is érdekesebb, Szaúd-Arábiának ezt a részét is síiták lakják, csak iszonyúan elnyomva, mert a szaúdi vezetés mindig rettegett a területen a felkeléstől.
2010 óta folyamatosak a belharcok Jemenben, de a síita húszi felkelők 2015-ben elűzték az akkori szunnita elnököt, Abed Rabbo Manszúr Hadit, aki azóta is Szaúd-Arábiában húzta meg magát. Szaúd-Arábia megtámadta Jement, ami nem volt nagy meglepetés, mert azzal a koalícióval közösen tette, amelynek része az Egyesült Államok is. Az Egyesült Államok pedig a 2001-es terrortámadások óta folyamatosan bombázza Jement, mivel a kiképzőtáborok egy része ebben az országban volt.
Dávid és Góliát
A harc nem egyoldalú, távolról sem. A szaúdi hadsereg nem jó, de nagyon gazdag, az Egyesült Államoké pedig nemcsak gazdag, de nagyon jó is. A húszi felkelőknek soha nem volt légiereje, az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia gyakorlatilag gépfegyveres embereket bombáz két éve, akik annak ellenére is kitartanak, hogy az ország fele hivatalosan is éhezik.
Ez remek alkalom, hogy felhozzunk egy háborús bűnt, ugyanis Jemen annyira szegény ország, hogy az ételszükségleteinek 90 százaléka importból származik. Egy fontos kikötő van az országban, Áden, amelyet a szaúdi erők, amerikai segítséggel, lebombáztak. Ez háborús bűnnek számít, bárhogy is próbálta kimagyarázni magát alóla Szaúd-Arábia.
Jemen azért sem volt érdekes soha a világ nagy részének, mert a nyugati erők végig a harc rossz oldalán álltak. Nem mintha egy harcnak lenne jó oldala, de Jemenben aránylag jól be lehet határolni, hogy melyik oldal az erősebb, és – hogy egy fölöttébb erős vallási képzavarral éljek – itt a síita Dávid harcol a szunnita Góliáttal.
A jövő harca
És ezután sorra jöttek a még érdekesebb események. Szaúd-Arábiában házi őrizetbe helyezték a volt jemeni miniszterelnököt, a libanoni miniszterelnök pedig szintén Rijádban jelentette be, hogy lemond, mert az Irán támogatását élvező Hezbollah meg akarja ölni.
Azt feltételezni túlzás lenne, hogy Irakon kívül bármelyik síita állam Irán alattvalójaként viselkedne a térségben. Szíriában, Jemenben és Libanonban Irán legalább annyira függ a helyi konfliktusoktól, mint fordítva. De az biztos, hogy a Hezbollah időközben a világ egyik legijesztőbb félkatonai-politikai-terrorszervezete lett. Azt pedig könnyedén feltételezhetjük, hogy Irán egyre erőteljesebben fogja támogatni a szövetségeseit a térségben. Ezt mutatja és indokolja az is, hogy Szaúd-Arábia szövetségesei, mint az Egyesült Államok és Izrael, egyre erőteljesebben támadják Iránt.
Valószínűleg a jemeni lesz az a konfliktus, amelyre a következő pár hónapban érdemes lesz figyelni. De addig meg kell várnunk, hogy Szaúd-Arábiában végbemenjen az a változás, amelyben a koronaherceg megpróbálja minden eddiginél jobban összpontosítani a hatalmat. Ha sikerül, ijesztő lesz az Arab-félszigetre nézni.
Kiemelt kép: AFP PHOTO / MOHAMMED HUWAIS
