Nagyvilág

Rendellenességekkel születnek a gyerekek Észak-Koreában

Pusztaság lett az észak-koreai nukleáris telep környékéből, ahol rendellenességekkel születnek a gyermekek, számoltak be róla disszidensek – írja az Independent.

A Chosun Ilbo című lap riportja szerint egy kutatócsoport 21 észak-koreai disszidenst kért fel, hogy tegyenek vallomást tapasztalataikról. Mindnyájan Kilju megyében éltek, ott, ahol a Punggye-ri földalatt nukleáris kísérleti létesítmény is üzemel.

A meginterjúvolt emberek közül többen azt állították, hogy a régióban az elültetett fák 80 százaléka elpusztul, a földalatti kutak pedig kiszáradnak. A helyiek közül sokan radioaktív szennyezéstől tartanak.

Azt hallottam egy Kiljuban élő hozzátartozómtól, hogy rendellenességekkel látnak napvilágot a csecsemők a kórházakban

– mesélte egyikük.

A Pentagon szerint csak szárazföldi invázióval lehet fellépni Észak-korea ellen
Csak ez vezetne eredményre az észak-koreai nukleáris program megsemmisítésében.

Egy másik megszökött észak-koreai a szeptemberi nukleáris teszttel kapcsolatban úgy fogalmazott,

telefonon beszéltem az egyik családtagommal, akit hátrahagytam, és azt mondta nekem, hogy minden földalatti kút kiszáradt a hatodik kísérlet után.

A disszidensek úgy tudják, hogy senkit nem értesítettek előre a környéken az atomtesztekről. Csak a katonák családtagjait vitték biztonságos búvóhelyekre.

Más források szerint a Kiljuban élők közül a legutóbbi robbantás óta nem látogathatják meg a főváros, Phenjan kórházait.

A tisztviselők állítólag mindenkit letartóztatnak, aki földet, vizet vagy leveleket próbál kicsempészni vonattal a megyéből. Az intézkedés hátterében valószínűleg szintén a radioaktivitás állhat.

Mint arról korábban beszámoltunk, meg nem erősített információk szerint nemrég 200-an haltak meg, amikor baleset történt Punggje-Ri atomkísérleti telepen. Észak-Korea természetesen tagad.

Kiemelt kép: Europress/AFP/KCNA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik