„Míg Barack Obamától túlzottan sokat vártak, Donald Trumptól túlzottan keveset, már az is úgymond pozitív dolog, hogy jelentős nemzetközi konfliktus nem robbant ki, és nem követett el helyrehozhatatlan hibát, amitől nagyon sokan tartottak annak idején” – jelentette ki Magyarics Tamás a Külügyi Intézetben tartott kerekasztal-beszélgetésen, ahol Donald Trump amerikai elnök eddigi külpolitikai eredményeit értékelték.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerikai Tanulmányok Kutató Központjának tudományos főmunkatársa hozzátette: megkockáztatja, akár tudatos is lehetett, hogy csökkentették az elvárásokat a politikában, és különösen a külpolitikában járatlan egykori üzletemberrel szemben, így, „ha bármi történik, akkor pozitívumként jelenik meg, ami adott esetben alap lenne.”
Magyarics közölte, sokan mondják, hogy „senki sem születik elnöknek, azt tanulnia kell mindenkinek”, de ugyanakkor „nem mindegy, hogy honnan indul”. A Külügyi Intézet egykori igazgatója kijelentette: Barack Obama, Bill Clinton, vagy a mostanában már egyre több ember által visszasírt George W. Bush „máshonnan indult”, mint Trump, akinek „többet kell behoznia”, de kérdés, hogy az idős Trump erre hajlandó-e.
A Trump-adminisztrációnak Magyarics szerint „az lehet a legnagyobb hibája”, hogy „egyes ügyekre nem úgy tekintenek, mint egy regionális vagy globális egésznek a része”, hanem a részterepet kezelik, és „utána pedig annak potenciális következményeit, kihatásait nem nagyon veszik figyelembe”.
Példaként a Brexitet, Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból hozta fel, amit Trump üdvözölt, de közben nem vette figyelembe, azt hogy ezáltal az Egyesült Államok európai befolyása jelentősen csökkenni fog. Valamint azt a tervet, hogy Jeruzsálembe költözteti az amerikai nagykövetséget, aminek kapcsán „azt úgy tűnik nem vette figyelembe”, hogy „ennek milyen implikációi vannak a térségi politikára nézve”.
Ugyanezt a problémát vetette fel Trump külpolitikája kapcsán Szalai Máté, a Külügyi Intézet Közel-Kelettel foglalkozó kutatója is. „Trump csomagokban, projektekben gondolkodik, de a projektek közötti összefüggéseket nem látja, vagy nem von le belőlük semmilyen következtetést” – jelentette ki Szalai, aki szerint nagy változás az Obama-kormány korszakához képest, hogy Obamának volt globális víziója és abból vezette le közel-keleti politikáját. „Trumpnál nem látok ilyet” – közölte a szakértő.
Szalai megemlítette, hogy bár nagy konfliktust még nem robbantott ki Trump, a Közel-Keleten már találni példát arra, amikor lehet, hogy „aktívan vagy passzívan hozzájárult konfliktusok eszkalálódásához”. A Közel-Kelet szakértő a katari válságot, valamint a kurd népszavazást hozta fel példának, ahol „úgy érzem, hogy a Trump-adminisztrációnak köze volt ahhoz, hogy a konfliktus kiélesedett”.
Katar esetében „nagyon erős a narratíva”, hogy Trump egy hónappal a válság kirobbanása előtt Szaúd-Arábiában „mondott valami olyasmit, amit felbátorította a szaúdiakat, és hozzájárult ehhez a válsághoz”. Erre persze „bizonyítékunk nincsen”, hogy pontosan mi történt, azt majd a történészek fogják csak kideríteni – tette hozzá Szalai.
De az iraki kurdok által tartott függetlenségi népszavazás kapcsán is „egyre erősebben hallani azt a narratívát, hogy itt a kurdok vagy félreértettek valamit, hogy azt a választ kapták az amerikaiaktól, hogy azt csináltok, amit akartok”. Ez az Obama-kormányzat alatt Szalai szerint nem történhetett volna meg.
„2015-ben és 2016-ban nagyon erős együttműködés alakult ki Kurdisztán és az Egyesült Államok, valamint Bagdad és az Egyesült Államok között”. Most viszont „úgy tűnik, senki sem egyeztetett az amerikaiakkal”, amit „passzív hozzájárulásként értékelnék a konfliktus kirobbanásához – mondta Szalai.
Kordában tudják-e tartani Trumpot?
Az amerikai külpolitikai szakértők közben igyekeznek „nyesegetni Trump szárnyait” – fogalmazott Magyarics. „A védelmi minisztériumtól kezdve a nemzetbiztonsági tanácsig és a külügyminisztériumig nagyon sok moderált megnyilvánulás van”, és sok szempontból a külügyminisztérium egyfajta önjáró üzemmódban működik – mondta. De a kérdés „persze mindig az, hogy mennyire a Fehér Ház és mennyire ezek a szakminisztériumok csinálják a politikát” – tette hozzá.
Régóta tartó konfliktus, hogy „tulajdonképpen ki határozza meg az Egyesült Államok külpolitikáját”, a Fehér Ház és az ott működő Nemzetbiztonsági Tanács, vagy a külügyminisztérium – közölte Ugrósdy Márton, a Külügyi Intézet Stratégiai igazgatóhelyettese. Az Egyesült Államokkal foglalkozó kutató emlékeztetett arra, hogy „a külügyminisztérium szerepe 30-40 év óta folyamatosan csökken”, és a Trump kormányzat alatt ez a folyamat felgyorsulhat.
A minisztériumban „komoly személyzeti hiányosságok vannak fontos pozíciókban”, és Rex Tillerson külügyminiszter szervezeti átalakításai miatt egyre kevesebb szakértő hangja jut el a döntéshozókhoz. Ráadásul „nem biztos hogy segíti a külügynek, mint intézménynek a pozíciószerzését és a különféle belső harcokban a győzelmét”, hogy „az egyik oldalon ott van H. R. McMaster”, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, „akire Trump amennyire tudjuk felnéz, míg ott van Tillerson a másik oldalon, akinek tudjuk, hogy megvan a saját különbejáratú véleménye az elnökéről” – közölte Ugrósdy. (A külügyminiszter „kibaszott idiótának” nevezte Trumpot)
És bár „lehet, hogy robotpilótán megy az amerikai külügy és a különféle missziók és nagykövetségek”, de közben „hitelességi deficit” kezd kialakulni. „A nagykövetség mond valamint, majd az elnök tweetel valami teljesen mást”, és ilyen esetben „nyilvánvaló, hogy nem a nagykövetségnek szoktak igazat adni” – közölte Ugrósdy.
Ezt említette a Közel-Kelet kapcsán Szalai Máté is, aki szerint „teljesen egyértelmű”, hogy „az adminisztrációnak nincsen egységes hangja”, és „ezt a helyi szereplők is érzékelik”. A szakértő a katari válság példáját hozta fel, ahol „Trump úgy tűnik, hogy a szaúdi oldalon van, James Mattis védelmi miniszter és Tillerson inkább katari oldalon, így láthatóan nincs egy egységes amerikai hang”.
Eltűnőben az USA globális vezető szerepe
A Trump-kormányzat külpolitikájában lévő „bizonytalansági tényező” miatt „a nagyhatalmak és regionális hatalmak úgy szocializálódnak ebben a Trump-korszakban, hogy nem az Egyesült Államok szavában hisznek, és nem hozzá fordulnak első sorban” – jelentette ki Szalai. „Most nem az Egyesült Államokkal dolgozunk együtt, mert nem lehet velük együtt dolgozni. A különböző regionális hatalmak befolyása, mozgástere növekszik ebben a helyzetben.” – tette hozzá.
Az egyik nagyhatalom, ami igyekszik kihasználni a helyzetet, az Kína, ami különösen a megújuló energiaforrások terén, és a klímaváltozással kapcsolatos nemzetközi szerepvállalásban vállal vezető szerepet.
„Amikor Trump bejelentette, hogy kiléptetné az USA-t a párizsi klímaegyezményből, Hszi Csin-ping kínai elnök rögtön mondta, hogy akkor Kína fogja átvenni ezt a globális vezető szerepet” – közölte Szőke Diána, Külügyi Intézet energia politikával foglalkozó vezető elemzője
“Az, hogy vannak ilyen hatalmi űrök, amiket az Egyesült Államok hátrahagy, egy kicsi esélyt teremtett Kínának, hogy önmaga töltse be ezzel a fajta ideológiai vagy globális vezető szereppel” – mondta Szőke Diána. A pekingi vezetés közben ezen a téren az országimázs építésében is erős, ami jól látható abból, ahogy Afrikában panda alakú naperőműveket építenek – mondta a kutató.
„Hszi elnök most próbál a megfontolt, nagyformátumú, ideológus vezető szerepében tetszelegni, részben ezt a célt szolgálta a nemrég lezárult pártkongresszus is” – mondta Ugrósdy. Majd hozzátette, „úgy gondolom, hogy Donald Trump kapcsán ezek a jelzők, hogy nagyformátumú, ideológus és előrelátó viszonylag ritkán szoktak előkerülni.”
Ugyanakkor ez a helyzet „az Európai Uniónak is egy jó lehetőség lehet, hogy egy önálló külpolitikai identitást építsen fel”, hiszen „határozott világpolitikát tudna most folytatni az amerikai vezető szerep hiányában” – jelentette ki Szalai.
Kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO/Brendan Smialowski
