Nagyvilág

Csak azért is állítanak Horthy-szobrot Szlovákiában

Egy lépést hátrált a horthysta nemeshodosi református lelkész, beltérbe viszi a mellszobrot.

Beszámoltunk már arról, hogy nagy vita megy arról Szlovákiában, tényleg állítsanak-e szobrot Nemeshodoson Horthy Miklós ellentengernagynak, a két világháború közti éra ellentmondásos kormányzójának. Most ott tart a történet, hogy már minden nagyobb szereplő elhatárolódott az ötlettől a református egyháztól a községig magáig, a református templom kertjében csak azért is leleplezik majd a szobrot október 29-én.

Végül annyit engedtek az Új Szó szerint, hogy nem a templomkertben, hanem a lelkészi hivatal egyik helyiségében helyezik el a mellszobrot. Kis-Csáji Julianna lelkész még csütörtökön jelentette be, hogy

A Nemeshodosi Református Egyházközség Presbitériuma megerősítve korábbi határozatát, tisztelettel és köszönettel elfogadja a Horthy Miklós Társaság adományát, a Horthy Miklós kormányzót ábrázoló mellszobrot.

Ugyan Horthyt a lelkész “tisztelendő hithősnek” nevezte, mégis belátta, hogy “ez idő szerint leleplezhetetlennek nyilváníttatott a főméltóságú kormányzó úr mellszobra”. Valóban így történt, ismert szlovákiai magyarok indítottak ellene petíciót, tiltakoztak a zsidó hitközségek, a falu önkormányzata pedig nyilatkozattal és memorandummal állt ki a büszt ellen.

(Kiemelt kép: Wikipedia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik