Belföld

Bolsevik sztereotípia, hogy Horthy megosztó, mondta az esperes

A pozsonyi esperest nem zavarja különösebben, hogy Horthy Miklós szobrot kap egy templomkertben.

Szerda este írtunk róla, hogy a szlovákiai (azaz felvidéki) Nemeshódoson szobrot terveznek állítani Horthy Miklós kormányzónak, a két világháború közötti, igencsak ellentmondásos megítélésű államfőnek. Az önkormányzat nem örül a református templom kertjébe tervezett, a magyarországi Horthy Miklós Társaság által adományozott büsztnek.

Az Új Szó ezért megkérdezte a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökét, Fazekas Lászlót, aki nem akarta kommentálni a terveket. Ellenben a Pozsonyi Református Egyházmegye esperese, Somogyi Alfréd közölte, nincs gond egy református vallású világi személy szobrával, még ha Horthy is az. A kormányzó megítéléséről erőset mondott:

Bolsevik sztereotípia, hogy Horthy megosztó személyiség lenne. Református magatartásában semmi megosztó nem volt.

Szerinte ugyanis el kell választani az egyházban játszott szerepét a politikaitól. Szerinte ha Kossuth Lajos vagy II. Rákóczi Ferenc esetében működött, Horthynál is működnie kell. Az Somogyit nem zavarja, hogy Hegedűs Lóránt, a Jobbikhoz kötődő lelkész fog majd beszélni az avatáson. Úgy tudja, az egyházi főhatóság nem vonta meg az engedélyét. Elmondta:

Ha igét fog hirdetni, az nem politikai beszéd lesz.

Ha Hegedűs kifogásolhatót mond, akkor Somogyi majd megteszi a szükséges intézkedéseket. Mindenesetre a szoboravató közeledik, október 29-én rántják majd le a leplet a műalkotásról.

(Kiemelt kép: Wikipedia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik