Nagyvilág

A kisállamok elszaporodásától fél az EU

Ezért nem ismerik el Katalónia függetlenségét.

Európában fennáll a veszélye annak, hogy elszaporodnak a kis államok, ezért nem akarja senki elismerni Katalónia függetlenségét – jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke egy vasárnap megjelent lapinterjúban.

Még az éppen a Brexit folyamatával kínlódó Theresa May brit kormányfő is jelezte, hogy az Egyesült Királyság soha nem fogja elismerni a független Katalóniát – mondta Tajani az Il Messaggero című római napilapnak.

Az EP elnöke kifejtette: Spanyolország mindig is egységes állam volt, amely több autonóm régióból állt, amelyekben különböző népek éltek, akik ráadásul különböző nyelveken beszéltek, de mindannyian egy egységes állam részei voltak. Az államok gyengítésével nem erősítjük Európát – vélekedett Tajani.

Az EP elnöke elmondta: nincs hasonlóság a Katalóniában megtartott népszavazás és az észak-olaszországi Lombardiában és Venetóban vasárnap zajló véleménynyilvánító referendum között. Először is az olaszországi referendum legitim, nem ez volt a helyzet viszont Katalóniában. A katalánok függetlenségről szavaztak, míg Lombardiában és Venetóban a regionális autonómia erősítéséről szól a kérdés – mondta Tajani. Hozzátette: Spanyolországban nem az autonómiáról van szó, hanem arról, hogy Katalónia ki akarja kiáltani a függetlenségét a jogrenddel és a spanyol alkotmánnyal szemben. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik