Januárban előrehozott helyi parlamenti választások megrendezése szerepel a spanyol kormány tervezett intézkedései között Katalóniában, amelyről megállapodott az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárttal – erősítette meg Carmen Calvo szocialista politikus a spanyol közszolgálati televíziónak nyilatkozva az eldiario.es internetes lap értesülését pénteken.
Carmen Calvo szerint az alkotmány 155-ös cikkének alkalmazása nem az autonómia felfüggesztését jelenti, hanem a törvényesség és alkotmányos rend helyreállítását Katalóniában.
Hangsúlyozta: a katalán elnöknek van még ideje, amíg a spanyol parlament felsőháza, a szenátus nem szavaz az intézkedésekről, hogy maga jelentsen be előrehozott választásokat. „Kérjük is, hogy tegye meg” – tette hozzá.
A politikus nem kívánt részleteket elárulni arról, hogy mi áll a spanyol konzervatív kormány és a spanyol parlament legnagyobb ellenzéki pártjának megállapodásában.
Az eldiario.es úgy tudja, a javaslatcsomagban a „lehető legkisebb mértékű” beavatkozás szándéka szerepel, amelynek célja a választási folyamat biztosítása. Így az intézkedések nem érintenék a például a katalán közszolgáltatások működését.
Az internetes lap szerint az ideiglenes állami beavatkozás részeként tovább fokoznák a pénzügyi kontrollt, a spanyol pénzügyminisztérium felügyelete alá kerülne a helyi adók beszedése is. Az oktatás területén olyan intézkedéseket javasolnának, amelyek garantálják, hogy a szavazóhelyiségeknek kijelölt oktatási intézmények kinyissanak a választás napján. Továbbá átmenetileg a spanyol belügyminisztérium felügyelete alá kerülhet a katalán rendőrség, hogy így garantálják a közrendet.
A spanyol kormány a szocialisták mellett rendelkezik a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális, középutas párt támogatásával is, amely a katalán parlamentben a legnagyobb ellenzéki erő. Ők azok, akik hetek óta sürgetik az alkotmány 155-ös cikkének alkalmazását, és előrehozott választások megrendezését Katalóniában.
A spanyol kormány szombaton rendkívüli ülést tart, amelyen végleges döntés születik arról, hogy végül pontosan milyen intézkedéseket terjeszt be a szenátusnak az alkotmány 155-ös cikke alapján. Ez a passzus ad lehetőséget az államnak, hogy alkotmánysértés esetén beavatkozzon, és helyreállítsa a törvényes és alkotmányos rendet az autonóm közösségekben.
Sajtóértesülések szerint a szenátus elnöksége még szombaton összeül, hogy meghatározza a javaslatcsomag tárgyalásának menetét.
Az Europapress spanyol hírügynökség információi szerint külön parlamenti bizottságot hoznak majd létre 27 szenátusi képviselővel, amely megvitatja a tervezett intézkedéseket.
A bizottság által elfogadott javaslatcsomagról vitát és szavazást tartanak a felsőház ülésén. Nem hivatalos információk szerint erre október 27-én vagy október 30-án kerülhet sor.
Az intézkedések elfogadásához a képviselők abszolút többségének támogatása szükséges, ezzel a spanyol kormánypárt egymaga is rendelkezik. A megszavazott intézkedéscsomag azt követően lép hatályba, hogy megjelenik a hivatalos állami közlönyben. (MTI)