Külföld
Sheppey-sziget, 2013. szeptember 5.
Száznál is több jármû ütközött egymásba a Sheppey-szigetet a szárazfölddel összekötõ hídon a délkelet-angliai Kentben 2013. szeptember 5-én. A sûrû köd miatt bekövetkezett tömegbalesetben több százan megsérültek, legkevesebb nyolcan súlyosan. (MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)

Mostantól életfogytot is kaphatnak a halált okozó sofőrök Nagy-Britanniában

Varjasi Viktor
Varjasi Viktor

social szaki. 2017. 10. 15. 20:50

Korábban a témában:

Egy törvénymódosítás szerint a jövőben akár életfogytiglani börtönbüntetéssel is szembesülhetnek azok a sofőrök Nagy-Britanniában, akik közveszélyes vezetés, súlyos figyelmetlenség, alkoholos vagy drogos befolyásoltság miatt okoznak halálos közúti balesetet – olvasható a BBC honlapján.

Az emberölés büntetési tétele fog vonatkozni a vezetés közben mobilozókra, a gyorshajtókra és az utcai versenyzőkre is, amennyiben tragédiát okoznak – közölte az Igazságügyi Minisztérium. A Brake (magyarul Fék) nevű közlekedésbiztonsági alapítvány szerint ez óriási győzelem az áldozatok hozzátartozóinak.

A jogszabályváltozást azóta sürgetik a britek, mióta felerősödtek a hangok a túl enyhe büntetések ellen, amelyeket tragikus közlekedési balesetek után hoztak a bíróságok.

A törvénymódosítást széleskörű konzultáció előzte meg 2016 decemberében. A mintegy 9000 válaszadó 70 százaléka mondta azt, hogy a szóban forgó ügyekben a jelenlegi maximum 14 éves börtönbüntetést életfogytiglanira kell változtatni.

A szigorítás Angliában, Walesben és Skóciában lép hatályba. Észak-Írország kivételt képez alóla, ott külön törvények szabályozzák a közlekedés biztonságát.

Míg sokan ünneplik a változást, a BBC által megkérdezett ügyvéd szkeptikus, és aggodalmát fejezte ki. Matthew Scott a brit közmédiának nyilatkozva elmondta, szerinte az új módosítás miatt nem lesznek biztonságosabbak az utak, emellett túlzónak tartja a büntetési tételt például a mobilozás közben okozott balesetekre vonatkozóan.

Ezzel szemben a Brake elnöke, Jason Wakeford üdvözölte a kormány döntését, ami úgy véli, több ezer darabokra szakított családnak hozhat megnyugvást. Dominic Raab igazságügyi miniszter a drogos és alkoholos befolyásoltság alatti vezetés visszaszorulását várja elsősorban a jogszabálytól.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.