Nagyvilág

Macskatetemeket és üvegben savanyított emberi testrészeket is találtak az orosz kannibál házaspár hűtőjében

Egy nő meggyilkolásának és feldarabolásának gyanúja miatt őrizetbe vettek az orosz bűnüldöző szervek egy krasznodári házaspárt, amely sajtóértesülések szerint feltehetően másokat is megölt már és kannibalizmusra is vetemedett.

írtuk szeptember végén az MTI-re hivatkozva.

Kannibalizmussal vádolnak egy krasznodári házaspárt
A hatóságok gyanúja szerint mintegy 30 ember eltűnéséhez lehetett közük.

A hatóságok a pár lakóhelyéhez közel megtalálták egy nő holttestének maradványait, a hűtőszekrényben pedig valószínűleg emberi eredetű húst fedeztek fel. A bizonyítékokat laboratóriumban vizsgálták meg, az eredmények pedig igazolták a gyanút, vagyis a házaspár tényleg emberhúst fogyasztott.

A 35 éves Dmitry Baksheev-t és a 42 éves feleségét, Natalia Baksheevát mintegy 30 ember megölésével vádolják.

A beszámolókból az is kiderült, hogy a pár egy randioldalon szedte össze az áldozatokat, akiket miután megöltek, el is fogyasztottak. A hűtőből vett mintákból kiderült még az is, hogy a házaspár nemcsak embereket, de macskákat és kutyákat is evett rendszeresen.

A hatóságok most az emberi maradványok alapján azt próbálják megállapítani, hogy összesen hány ember DNS-sét taralmazza az elraktározott hús. A sajtó szerint a házaspár különféle módokon használta fel a temérdek húst, voltak olyan emberi testrészek, amelyeket üvegben savanyítottak, de volt, hogy naranccsal szolgáltak fel egy egész emberi fejet.

A rendőrségnek rendkívül nehéz dolga van a bizonyítási eljárás során, mivel egyelőre fogalmuk sincs, hogy hány ember megölésével tudják megvádolni a párt, mint ahogy még azt sem lehet tudni, hogyan ölték meg az áldozataikat.

A Daily Mail arról ír, hogy a házaspár női tagja szörnyű dolgokon megy át a börtönben, a rabtársai megverik, folyamatosan magányos és a börtönőrök sem védik meg.

Kimelet kép: Alexander Vlasenko/AIF RU/EAST2WEST NEWS

Ajánlott videó

Olvasói sztorik