Nagyvilág

Megint meghalt egy fekete fiatal rendőri intézkedés közben Amerikában

Szemtanúk szerint a hátába térdeltek és ököllel verték, a bűne pedig annyi volt, hogy kiabált.

Ismét meghalt egy fekete fiatal rendőri intézkedés közben az Egyesült Államokban. Az újabb eset a Texas államban található Temple-ben történt csütörtökön, az ügyben vizsgálat indult.

Testvére elmondása szerint a meghalt Stephen Gayle értelmi fogyatékos volt, sarlósejtes vérszegénységben szenvedett, és olyan idegrendszeri elváltozás is kínozta, amely miatt lábai időnként görcsbe rándultak és rúgkapáló mozgásba kezdtek.

Egyelőre csak annyit tudni, hogy a rendőröket rendzavarás miatt riasztották, és ők azt hitték, hogy Gayle a felelős, ezért megpróbálták megbilincselni és beültetni a rendőrautóba. A rendőrség közleménye szerint a fiatal férfi nem működött együtt a rendőrökkel, akik úgy vélték, hogy valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt áll.

Szemtanúk szerint a fehér rendőrök túlzott erőt alkalmaztak a fekete férfival szemben. Egyikük azt mondta: az egyik rendőr Gayle hátába térdelt és öklével a földön fekvő férfi arcába ütött. Wanda Nichols helyi lelkipásztor arról számolt be, hogy a rendőrök kiérkezése előtt Stephen Gayle az utcán sétált és kiabált, a lelkész szerint mindössze azért, hogy magára vonja egy focizó fiú figyelmét.

A helyi rendőrség szerint az intézkedő rendőrök „nem lépték át hatáskörüket”, de a texasi közbiztonsági minisztérium kivizsgálja, hogy mi okozta a férfi halálát; a boncolást már elrendelték. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik