Nagyvilág

Kivégezhetik a 16 éves német lányt, aki csatlakozott az Iszlám Államhoz

Az iraki miniszterelnök tájékoztatása szerint elképzelhető, hogy halálbüntetésre ítélnek egy német tinédzsert, mert hozzáment az Iszlám Állam egyik katonájához.

A 16 éves Linda Wenzel sorsa most már a bíróság kezében van, tette hozzá Haider al-Abadi.

A fiatal lány egy moszuli épületben bujkált, amikor az iraki kormányerők betörtek a városba még júliusban.

Linda Wenzel azután szökött meg kelet-németországi otthonából, hogy az interneten felvette a kapcsolatot az iszlamistákkal. Törökországon és Szírián keresztül egy hónap alatt jutott el Irakba, és feltehetően egy évet töltött el az Iszlám Államnál. Moszulban hozzáment egy dzsihadistához, akit nem sokkal később megöltek.

Jelenleg egy bagdadi börtönben van előzetes letartóztatásban. Ha tényleg halálra ítélik, akasztással végeznek majd vele.  Irakban csak tavaly 88 kivégzést hajtottak végre.

Ha Németországban állították volna bíróság elé, a lány egytől tíz évig terjedő börtönbüntetést kaphatott volna. A német külügyminisztérium korábban közölte, azon dolgoznak, hogy a tinédzsert másik három Irakban fogva tartott nővel együtt hazaszállítsák, de nincs kiadatási egyezmény a két állam között.

Hivatalosan 1333 nőt – köztük franciákat, belgákat, szíreket és irániakat – vettek őrizetbe a moszuli ostrom során. Sokan közülük nem bűnösek, és államközi megegyezéseken dolgoznak, hogy kiadhassák őket.

(Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik