Nagyvilág

Elítéltek három németet, mert nem segítettek az összeesett nyugdíjasnak

A vádlottak azzal érveltek, hogy azt hitték, a bajba került idős férfi hajléktalan.

Sok százezer forintnyi büntetést szabott ki egy német bíróság három személyre, akik nem törődtek azzal a nyugdíjassal, aki összeesett egy esseni bankfiókban. A 83 éves férfi beverte a fejét, és egy héttel később meghalt.

A vádlottakat kamerafelvételek alapján azonosították, amelyeken az is látszik: egyszerűen kikerülték a bajba került embert, aki csak húsz perc után részesült elsősegélyben. A német törvények szerint pénzbüntetést, vagy akár egy évig terjedő börtönt lehet kiszabni azokra, akik elmulasztják a segítségnyújtást, vagy legalább a mentők értesítését.

Egy 39 éves nőt 1,1 millió forintnyi, egy 61 éves férfit 870 ezer forintnyi, egy 55 éves férfit pedig 740 ezer forintnyi pénzbírságra ítéltek. Az ügyész hangsúlyozta: a büntetéssel nyomatékosítani kell, hogy nem haladhat a társadalom abba az irányba, hogy elfordítja a fejét, ha valaki bajba kerül.

A vádlottak közül ketten azzal érveltek: azt hitték, a bajba került idős férfi hajléktalan. Az ügyész szerint azonban látniuk kellett, hogy a férfi jól öltözött volt, a helyiség közepén feküdt és nem volt nála csomag a holmijával. (BBC; a fotón a vádlottak arcát kitakarták – Europress / AFP / dpa / Marcel Kusch)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik